hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Utazási kedvezmény nyugdíjasoknak és diákoknak Csehországban

  • MTI

Hetvenöt százalékos kedvezménnyel utazhatnak vonaton és autóbuszon szeptember elsejétől a 65 éves felüli cseh állampolgárok és a 26 éven aluli diákok.

A cseh koalíciós kormány intézkedése, amely szombaton lépett érvénybe, mintegy hatmilliárd koronájába (72 milliárd forint) fog kerülni az idén az államkasszának. A menetjegyek reális, illetve kedvezményes ára közötti különbséget ugyanis az állam a közlekedési társaságoknak megtéríti.

A hatályos szabályok szerint a szolgáltatónak joga van, hogy bizonyos járatokat kivegyen a kedvezményezettek közül. Dan Tok közlekedési miniszter szerint azonban sem az állami, sem a magánszolgáltatók eddig egyetlen kivételt sem kértek.

A kormány által nyújtott kedvezmény a városi tömegközlekedési eszközökre nem érvényes. Mindezek ellenére számos cseh város bővítette az eddigi tömegközlekedési kedvezményeket, illetve több helyen ingyenessé tették a tömegközlekedés használatát. A cél: csökkenteni az autóforgalmat és a zsúfoltságot a városokban, mérsékelni a környezetszennyezést.

A tömegközlekedéshez való hozzáállás jelenleg szakmai és közviták tárgya a cseh médiában.  

A kormány döntését alapvetően azzal indokolta, hogy ezzel is segíteni szeretne az idősebbek és a fiatalok helyzetén, akik jövedelme alacsonyabb az aktív korban lévő lakosokénál.

Csehországban a gyermekek hatéves korig ingyen utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön, 15 éves korig pedig félárat fizetnek. A különféle diákkedvezmények széleskörűek.

Ezentúl a 15 és 26 év közötti fiataloknak, akik valamilyen iskolát látogatnak, az új kedvezmény használatához elég lesz bármiféle diákigazolvány bemutatása. A hetvenöt százalékos kedvezmény ugyanis a munkaviszonyban lévő fiatalokra nem vonatkozik. A 65 éven felüliekre viszont a kedvezmény akkor is vonatkozik, ha még munkaviszonyban vannak vagy vállalkoznak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink