hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Újraindul a Budapestről Zürich közötti hálókocsis vonatközlekedés

  • adozona.hu

A Münchenbe induló Kálmán Imre EuroNight egy része Salzburgtól külön kocsikkal közlekedik Svájc legnagyobb városába – közölte ma a MÁV-Start Zrt..

A Kálmán Imre EuroNight a Keleti pályaudvarról menetrend szerint 20:40-kor indul, és a Győrön, Bécsen, Salzburgon, Innsbruckon és Feldkirchen át közlekedő közvetlen kocsijai 8:20-kor érkeznek meg Zürichbe. Visszaúton Zürichből 21:40-kor indulnak a közvetlen kocsik, amelyek a Keleti pályaudvarra 9:19-kor futnak be.

Az éjszakai vonatra a jegyárak az előző évhez képest nem változtak: háromágyas fülkében utasonként 69,90 euró, kétágyasban 89,90 eurótól vásárolhatók meg a SparNight menetjegyek.

A koronavírus-járvány előtti utolsó évben a zürichi hálókocsit több mint 13 ezer utas vette igénybe - ugyanebben az évben Münchenbe és Brassóba is 9000 körül volt a hálókocsiban utazók száma. Az átlagos kihasználtság 93-94 százalék volt, és még a leggyengébb januári időszakban sem ment 75 százalék alá. Tavaly nyáron – abban a másfél hónapban, amikor a közlekedést lehetővé vált – minden korlátozás ellenére is az átlagos kihasználtság 70 százalék volt, és több mint 1200 utas választotta a hálókocsit – olvasható a vasúttársaság közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink