hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Újabb fordulat Messi adócsalási ügyében

  • MTI

Mégsem szüntette meg Lionel Messi ellen az eljárását a spanyol ügyészség, így az FC Barcelona argentin futballistájának továbbra is vádlottként kell megjelennie a bíróságon adócsalási ügyében.

A négyszeres aranylabdás támadót édesapjával, egyben menedzserével együtt azzal vádolják, hogy 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót nem fizetett be a spanyol államkasszába.

Kedden még úgy tűnt, hogy ugyan az adócsaláshoz vezető szerződéseket Lionel Messi írta alá, az ügyészség megítélése szerint azonban ezt apja tanácsára tette, és ő maga mit sem tudott a bűncselekményről, éppen ezért indítványozták, hogy szüntessék meg a futballistával szemben az eljárást.

Ennek ellenére csütörtökön a spanyol ügyészség bejelentette, olyan dokumentumok jutottak birtokukba, amelyek ez nem teszi lehetővé.

A négyszeres aranylabdás, vb-ezüstérmes Messi és apja ellen több mint két éve indították meg hivatalosan a nyomozást adócsalás ügyében. A játékos végig tagadta, hogy törvénysértést követett volna el. A vád szerint Messiék a futballista személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül – Uruguayban, Belizében, Svájcban és Nagy-Britanniában – bejegyzett cégek kezelték.

Jorge Horacio Messi azóta ötmillió eurót már befizetett adóhátralék címén.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink