hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új szabályok a kiskereskedelemre: egyeztetni akar a tárca

  • MTI/Adózóna

Egyelőre nincs tervben a kiskereskedelmet érintő jogszabályok módosítása – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön.

Varga Mihály más témában tartott sajtótájékoztatón hozzátette: további egyeztetésekre van szükség ahhoz, hogy minden érdekelt számára elfogadható, és megfelelő módosítások szülessenek majd.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője kedden beszélt a vasárnapi szabadnappal és bérpótlékkal, a minimális eladói létszámmal és az áruk minőségével kapcsolatos kereskedelempolitikai tervekről. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy döntés egyik kérdésben sincs, de várható, hogy még áprilisban előterjesztik az indítványt.

A politikus kifejtette: van olyan javaslat, hogy a kiskereskedelemben havonta legalább két szabad vasárnapjuk legyen a dolgozóknak, amikor pedig munkát végeznek a hét utolsó napján, kapjanak bérpótlékot.

Fogyasztóvédelmi okokkal magyarázta azt a tervet, hogy forgalom- vagy négyzetméter-arányosan minimális eladói létszámot írnának elő, ahogyan azt is, hogy ha egy Magyarországon és külföldön is forgalmazott termék beltartalma eltérő, azt fel kellene tüntetni az árun. Felmerült a kéretlen reklámok kérdése is – mondta Kósa Lajos, de jelezte, hogy ő nem támogatja a reklámra fordítható összeg korlátozásának tervét, mert ez sérthetné a gazdálkodás szabadságát. Többször is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy döntés még egyik kérdésben sincs.

Az előzményekről itt olvashat!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink