hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Túlárazás miatt büntetett a versenyhivatal

  • adozona.hu

A Tettye Forrásház Zrt. visszaélt gazdasági erőfölényével, mert 2011 májusától túlzottan magas díjat kért a fogyasztóitól a mellékvízmérők szakszerűségi vizsgálatáért, ezért 1 millió 300 ezer forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását is – közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.

A GVH megállapította, hogy a Tettye Zrt. monopolhelyzetben van a szolgáltatási területein, vagyis Pécsett és környékén, ahol közel 170 ezer fogyasztóval áll kapcsolatban. Figyelemmel az ivóvíz-szolgáltatás közüzemi jellegére, valamint a szolgáltatásra és a kapcsolódó mellékvízmérő szakszerűségi vizsgálatára, a GVH – közgazdasági elemzési módszerek alapján – úgy ítélte meg, hogy a Tettye díja jelentősen eltér a szolgáltatás nyújtásával összefüggő, gazdaságilag indokolt költségektől és a tisztességes nyereséghez szükséges szinttől.

A versenyhatóság elemzése szerint a Tettye költségkalkulációjából adódó egyes költségmértékek kiugróan magasnak számítanak az összehasonlítás alapjául szolgáló vállalkozások költségeihez képest. Emellett a cég olyan költségelemet is beszámít, amely más szolgáltatáshoz kapcsolódik, és amelyet a hasonló szolgáltatást nyújtó vállalkozások nem vesznek figyelembe.

A Tettye Zrt. nem igazolta, hogy e költségek indokoltak volnának a szolgáltatáshoz, ezért a GVH megállapította, hogy a társaság a díjakat a fogyasztók számára hátrányosan, tisztességtelenül és túlzottan magasan állapította meg.

A GVH a bírság kiszabásakor a Tettye 2011 májusa és 2015 márciusa között elért releváns árbevételéből indult ki. A bírság összegének meghatározásánál – többek között – figyelembe vette, hogy "a kizsákmányoló jellegű visszaélés egy jogi monopólium által valósult meg". A társaság magatartásának hatása ténylegesen bekövetkezett a helyi piacon, figyelemmel a vállalkozás 100 százalékos piaci részesedésére.

Végül a közlemény megállapítja: a Tettye Zrt. a versenyfelügyeleti eljárás alatt tovább növelte a fogyasztókat terhelő költségeket, annak ellenére, hogy ismerte a GVH Versenytanácsa előzetes álláspontját, illetve a versenyhatóság korábbi – hasonló ügyekben hozott – döntéseit is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink