hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szerdai vihar: milliós károk is vannak

  • adozona.hu

2015. július 8-án délután hatalmas vihar vonult végig az országon. A vihart követően ömlenek a kárbejelentések a biztosítókhoz: szakértői becslések szerint a károk száma megközelítheti a 20 ezret, a becsült kárérték pedig akár a 3 milliárd forintot is – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat pénteken.

A szerda délután átvonuló vihar következtében a csütörtök kora délutáni összesítés szerint több mint 5 ezer kárbejelentés érkezett a hazai biztosítókhoz, ennek összesített kárértéke már akkor meghaladta a 700 millió forintot. A bejelentések száma óráról órára nő, és várhatóan a hét végén, illetve a jövő héten is folytatódik. Az előrejelzések szerint az összes bejelentés megközelítheti akár a 20 ezret, a becsült kárérték pedig a 3 milliárd forintot is. Az egy kárra jutó átlagos kárösszeg eltérő a biztosítóknál: 50 és 170 ezer forint között szóródik, az eddigi tapasztalatok szerint azonban igen sok a nagy összegű, millió forintot is meghaladó kár.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a legtöbb bejelentés Budapestről, Pest, Fejér, Veszprém, és Vas megyéből érkezett, továbbá kiemelten sok kárt jelentettek Érd és Székesfehérvár térségéből.

A kártípust illetően messze a legtöbb a viharkár, de sok helyről érkezett bejelentés jégverésről, illetve villámcsapás okozta káreseményekről is.

A nagy erejű vihar sok helyen okozott tetősérülést, és az igen erős széllökések következtében jellemzőek voltak az úgynevezett rádőléses károk, amikor a kidőlt fák az ingatlanokban, illetve gépjárművekben okoztak sérülést.

A szükséges kárenyhítést követően javasolt minél hamarabb bejelentést tenni a biztosítónál, így hamarabb lehetséges a helyszíni szemlére megfelelő időpont egyeztetése a kárszakértővel. Több biztosító már a vihar másnapjának reggelén jelezte, hogy megerősíti telefonos, illetve személyes ügyfélszolgálatát annak érdekében, hogy minél előbb megkezdődhessen a károk rendezése.  

Szinte már rendszeresnek mondható a kánikula végét jelző felhőszakadás, ami jelentős károkat okoz Magyarországon. Legutóbb 2015. június 9-én a hazánk felett  átvonuló felsőszakadásnak köszönhetően közel 2 ezer bejelentés érkezett a társaságokhoz, a károk értéke pedig meghaladta a 320 millió forintot. 

Magyarországon a tapasztalatok szerint a leginkább kárveszélyes periódus a nyári viharok időszaka. A szövetség adatai szerint 2010 és 2014 között a nyári periódusokban – május 1-je és augusztus 31-e között – összesen 762 ezer kárbejelentést regisztráltak a biztosító társaságok, amelyek együttes kárértéke megközelítette a 60 milliárd forintot. 2014 májusa és augusztusa között a nyári viharok következtében az átlagosnál 40 százalékkal több, 134 ezret meghaladó kárbejelentés történt.

A biztosítók évente átlagosan 650-700 ezer - lakásbiztosításokra bejelentett - kárt rendeznek. 2014-ben a több mint 704 ezer ingatlant ért kárral kapcsolatos bejelentés közel ötöde volt a nagy erejű viharokhoz volt köthető.

A hazai ingatlanok mintegy 72 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. 2010 óta folyamatos csökkenés mutatkozott a piacon, ez idő alatt 93 ezerrel csökkent a biztosított ingatlanok száma. 2014-ben megállt a lakásbiztosítási állomány zsugorodása, igaz, a piacon mutatkozó néhány ezres szerződésszám-növekedés egyelőre csak óvatos bizakodásra adhat okot.  

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink