hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szélesítik a pénzügyi ismeretek iskolai oktatását

  • MTI/Adózóna

A pénzügyi és vállalkozási ismeretek iskolai terjesztésének szélesítéséről írt alá megállapodást az EMMI oktatásért felelős államtitkára a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Magyar Bankszövetséggel, a Pénziránytű Alapítvánnyal és a Junior Achievement Alapítvánnyal az idei pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete, a Pénz7 program keretén belül.

Palkovics László a szerződés aláírást követően hangsúlyozta: a megújuló nemzeti tantervben kiemelt szerepet kap majd az életvitellel kapcsolatos ismeretek oktatása, így a pénzügyi ismeretek, a pénzügyi tudatosság elsajátítása is.

Az idén a március 6. és 10. közötti rendezvénysorozat vállalkozói ismeretek oktatásával is bővül.

Az NGM gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára az MTI-nek elmondta: idén a vállalkozói ismeretek témakörét is beveszik a Pénz7 programjába, a vállalkozások alapításának kérdéskörétől kezdve egészen a cégek tevékenysége során felmerülő kihívásokig, buktatókig.

Az államtitkár rámutatott: a magyar fiatalok jóval kisebb  arányban érdeklődnek az iránt, miként válhatnak a középiskolai vagy felsőfokú oktatásuk után vállalkozóvá, mint a nyugat-európai társaik. A Pénz7 keretében a magáncégek alapításáról, a vállalkozói lét témájáról sikeres vállalkozások vezetői tartanak majd előadásokat a tanulóknak, akik esetenként kimehetnek az adott cég irodáiba, telephelyére, hogy a társaságok működését a helyszínen figyeljék meg.

Az NGM pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint várhatóan még az idén a kormány elé kerül a pénzügyi jártasságot, pénzügyi tudatosságot segítő nemzeti stratégia, amely hét éves időintervallumban szabja meg azokat a feladatokat, hogyan bővítsék az ifjabb nemzedék pénzügyi ismereteit.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára elmondta: 2016. november 15. óta már közel 900 iskola regisztrált országszerte a programra, a résztvevő diákok száma a regisztráció szerint meghaladja a 140 ezret.

A Pénz7 eseményeit 2015 óta az European Money Week páneurópai rendezvénysorozat keretén belül rendezik meg. Ennek során márciusban Európa közel 30 csatlakozó országában pénzügyi témájú tanórákat tartanak a programban részt vevő általános- és középiskolákban. Az elméleti tudást oktató, gyakorlott pedagógusok mellé pénzügyi önkéntes szakértők is csatlakoznak az iskolai tanórákhoz.

A program során egyetlen bank, pénzügyi intézmény kereskedelmi logója, ajánlata sem jelenhet meg az iskolai eseményeken. A tanórai ismeretanyagot képzett pedagógus csapat állítja össze, szakmai felügyelettel és próbaórákkal, képzésekkel biztosítva annak színvonalát. Ugyanakkor az önkéntesek jelenléte az elméleti tudást hatékonyan egészíti ki a gyakorlati ismeretekkel - mondták el a szervezők.

Forrás: MTI, kormany.hu

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink