hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Százezrek követelték az újabb népszavazást a Brexitről

  • MTI

Az utóbbi másfél évtized legnagyobb tömegtüntetése volt szombaton Londonban. A résztvevők a brit EU-tagságról szóló újabb népszavazás kiírását követelték.

A menet a Hyde Park mellett húzódó elegáns Park Lane sugárútról indult kora délután, de még hat órával később, kora este is folyamatosan haladt a tömeg a felvonulás végállomása, a parlament felé.

A demonstrálók a parlament előtti tértől a Hyde Park onnan négy kilométerre lévő déli széléig teljesen megtöltötték az utcákat.

A megmozdulást az újabb referendumért kampányoló legnagyobb brit civil csoport, a People's Vote hirdette meg.

A szervezők szombat esti becslései szerint a demonstráció résztvevőinek száma jóval meghaladta az egymilliót.

Ez volt a legnagyobb tüntetés Londonban 2003 óta. Akkor a készülő iraki háború ellen csaknem kétmillióan vonultak az utcákra. A 2003-as demonstráció volt minden idők legnagyobb tiltakozó megmozdulása Nagy-Britanniában.

Az újabb EU-népszavazásért tartott szombati tüntetés élén Sadiq Khan, London polgármestere haladt. Jelen volt és felszólalt Nicola Sturgeon skót miniszterelnök is.

Sturgeon kijelentette: Skócia hangját a brit kormány figyelmen kívül hagyta a Brexit-tárgyalásokon, pedig a skótok csaknem kétharmada a bennmaradásra voksolt a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazáson.

A referendumon országos átlagban a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége arra szavazott, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból, Skóciában viszont 62 százalék a további EU-tagságra adta voksát.

A skót miniszterelnök szerint Theresa May konzervatív párti brit kormányfő „a keményvonalas Brexit-tábor foglyává vált”, és ezért a brit kormány nemcsak a skótok szavát nem hajlandó meghallani, de annak a 48 százaléknyi választónak a hangját sem, aki a népszavazáson a bennmaradásra voksolt.

Theresa May rendre elveti az újabb népszavazás kiírását célzó kezdeményezéseket, és a múlt héten a londoni alsóház is elutasított egy beterjesztést, amely új népszavazás kiírását indítványozta a brit EU-tagságról.

Az alsóházi kezdeményezést nem támogatta a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt sem.

Szombat estig csaknem 4,6 millióan írták alá azt a minap megjelent hivatalos petíciót, amely a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat leállítását és a brit EU-tagság fenntartását követeli. Ez rekord a hasonló hivatalos petíciós kezdeményezések történetében.

Az aláírások száma két nap alatt több mint hárommillióval nőtt.

A brit kormány és a parlament hivatalos petíciós honlapján megjelent felhívás szerint a kormány rendre azt állítja, hogy a kilépés az Európai Unióból „a nép akarata”. Ezt az állítást azonban meg kell cáfolni, annak bizonyításával, hogy milyen erőteljes a támogatottsága Nagy-Britannia további EU-tagságának, és mivel nem biztos az újabb népszavazás kiírása a brit EU-tagságról, a bennmaradást pártolók szavazzanak a petíció aláírásával – áll a felhívásban.

A brit törvények alapján a parlamentben tárgyalási időt kell biztosítani minden olyan közérdekű petíciónak, amelyet legalább 100 ezer brit állampolgár hitelesen aláír

A brit EU-tagság megszűnésének eredeti határnapja jövő péntek lett volna, de a héten tartott EU-csúcstalálkozón döntés született a kilépés elhalasztásáról. A halasztás hossza attól függ, hogy a londoni alsóház a jövő héten elfogadja-e a Brexit feltételrendszeréről kidolgozott, a brit parlamentben azonban eddig kétszer is nagy többséggel elutasított megállapodást.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink