hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Számlagyárat fülelt le a NAV, egy jachtot is lefoglaltak a revizorok

  • adozona.hu

Félmilliárd forint nyi adót csalt el az az észak-magyarországi számlagyár, amelyet a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A költségvetésnek okozott kárt azonban teljes egészében fedezi a gyanúsítottak és cégeik zár alá vett vagyona.

A borsodi és hajdúsági elkövetők budapesti székhellyel hozták létre a kizárólag valótlan tartalmú számlák kiállítására specializálódott társaságot. Összesen tizenkét ügyfelüknek gyártottak rendszeresen nagy összegű számlákat különböző munkavégzésekről és beszerzésekről, amik soha nem történtek meg. A megrendelők a számlák felhasználásával összesen majdnem ötszázmillió forinttal tudták csökkenteni befizetendő általános forgalmi adójukat és társasági adójukat.

A látszat fenntartása érdekében a számlagyár vezetői egy szlovák bukó céget is létrehoztak, a fiktív számlák ellenértékeit ennek a cégnek utalták, majd készpénzben felvették az összeget, amit visszaadtak a megrendelőiknek.

A NAV pénzügyi nyomozói egyszerre ötven helyszínen tartottak házkutatást a költségvetésicsalás-sorozat megszakítására, tizenegy gyanúsítottat hallgattak ki költségvetési csalás miatt, közülük hármat le is tartóztattak. Az akcióban az okozott vagyoni hátrány és a várható bírságok biztosítására ingatlanokat, üzletrészeket, gépjárműveket – köztük egy jachtot – vett zár alá a NAV több mint egymilliárd forint értékben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink