hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Számlagyárat épített ki, börtönnel fizet érte

  • MTI

Másodfokon négy év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy kecskeméti férfit, aki fiktív cégek felhasználásával számlagyárat hozott létre és így mintegy 756 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek.

A táblabíróság adócsalás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a férfit. A szabadságvesztés kiszabása mellett az ítélőtábla öt évre eltiltotta a vádlottat a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól és mintegy 60 millió forintra vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

Az ügy további 26 vádlottjára rövidebb vagy felfüggesztett börtönbüntetést, illetve pénzbüntetést szabott ki a bíróság.

Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott számlagyárat épített ki, és működtetett 2004 és 2008 között Bács-Kiskun megyében. A férfi a valódi és a fiktív cégek közötti pénzforgalmat irányította úgy, hogy nem fizette be a forgalmi adót, így a költségvetést sok százmilliós kár érte. Azt a bizonylatokat kibocsátok és elfogadók, valamint a közvetítők – az ügy többi vádlottja – is tudta, hogy a számlák valóságban el nem végzett gazdasági eseményekről szólnak.

A főleg építőipari cégeket érintő ügy felderítésekor az is kiderült, a vádlott a saját vállalkozásában úgy kerülte el a forgalmi adók befizetését az általa kiállított fiktív számlák után, hogy az adóbevallásában valótlan költségeket szerepeltetett, így összességében mintegy 756 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek.

A táblabíróság – négy vádlott kivételével – az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék döntésével ellentétben a negyven vádpont közül többnél felmentő ítéletet hozott. Az ítélőtábla így a vádlottak egy része esetében enyhített a kiszabott börtönbüntetésen, illetve csökkentette a felfüggesztett büntetés próbaidejét.

Négy vádlott esetében jogerőssé vált az ítélet. Az ügyészség a többi vádlott esetében három nap gondolkodási időt kért az esetleges fellebbezés bejelentésére. A jelen lévő vádlottak és védőik közül többen is felmentésért fellebbeztek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink