hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sűrítik a H5-ös HÉV járatait a Sziget Fesztivál ideje alatt

  • MTI

A Sziget Fesztivál ideje alatt – augusztus 10-étől 16-áig – napközben sűrűbben jár a H5-ös HÉV, éjszaka pedig a belváros felé Aquincumtól 10 percenként, a Batthyány tértől Szentendrére óránként indul – közölte a MÁV-Volán-csoport kedden az MTI-vel.

Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális eseményére a H5-ös HÉV-vel lehet a leggyorsabban eljutni, hiszen annak Filatorigát megállója a K-hídnál található főbejárattól mindössze néhány perc sétára található – írták.

Felhívták a figyelmet arra, hogy „mivel a gyalogos útvonalak a korábbi évekhez képest megváltoztak és a HÉV Szentlélek téri megállója közelében lévő H-hídi bejáraton gyalogosok és kerékpárosok már nem mehetnek be a Szigetre, így HÉV-vel érkezve mindenképp Filatorigátnál érdemes leszállni”.

A fesztivál idején hétköznap irányonként 188 vonat érkezik Filatorigát megállóhelyre; egy tömött, hatkocsis HÉV-szerelvényen akár 700–800 ember is utazhat egyszerre, csomagokkal, hátizsákkal, kempingfelszereléssel – írták.

A közlemény szerint a menetrendi sűrítés augusztus 10-én 8 órakor kezdődik, és augusztus 16-án 14 óráig tart. A reggeli és a délutáni csúcsidőben 6 perces, a csúcson kívül pedig 6–7 perces követés lesz a Budapesten belüli szakaszon – tették hozzá.

A legforgalmasabb pontokon a MÁV-HÉV munkatársai folyamatosan felügyelik az utasperonok biztonságát, és segítenek a tájékozódásban is.

A H5-ös HÉV Budapesten belüli szakaszán (a Batthyány tér és Békásmegyer között) budapesti jegyekkel és bérletekkel, valamint a rendezvényhez kapcsolódó, Budapesten belül korlátlan közösségi közlekedést biztosító Sziget CityPass by Budapest Card kártyával lehet utazni. A főváros határán kívüli szakaszra (Békásmegyer–Szentendre) a MÁV mobilalkalmazással, valamint a MÁV-Start és a Budapesti Közlekedési Központ értékesítési pontjain lehet menetjegyet váltani.

A MÁV-HÉV Zrt. kéri, hogy a várható nagy tömegre tekintettel mindenki fokozott óvatossággal és türelemmel közlekedjen augusztus 10–16. között.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink