hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Súlyos károkat okoznak a kibertámadások

  • adozona.hu

A kis- és középvállalatok (kkv) több mint fele már vesztett el adatokat kibertámadás miatt, a támadásoknak pénzügyi következményei is vannak, beleértve az elmaradt bevételeket és az adatvesztés utáni helyreállítás költségeit.

A Cisco legfrissebb globális kkv-biztonsági felméréséből kiderül az is, hogy a megtámadott középvállalatok 30 százaléka szerint az adatszivárgások költségei 100 ezer dollár alatt maradtak, míg 20 százalékuknál ez az összeg egymillió és 2,5 millió dollár között mozog.

A kutatás szerint a kkv-kat leginkább az alkalmazottakkal szembeni célzott támadások aggasztják, így például az adathalászat, ami 79 százalékukat érinti, a folyamatos fenyegetést jelentő támadásokról a cégek 77 százaléka, a zsarolóvírusok jelentette veszélyről 77 százaléka számolt be.

Ács György, a Cisco regionális hálózatbiztonsági szakértője szerint fontos, hogy legyenek működő biztonsági folyamatok, és olyan technológia, amely segít a vállalkozások működésének biztonságosabbá tételében.

Lényegesnek nevezte azt is, hogy a cégek legyenek tisztában a leggyakoribb fenyegetésekkel és a lehetséges ellenlépésekkel.

A legfontosabb fenyegetések és a védekezés leghatékonyabb módjai között a jelentés kiemeli az adathalászatot, és ajánlja, hogy a felhasználók kattintás előtt vizsgálják meg a linket, ha gyanúsnak tűnik, akkor valószínűleg rosszindulatú. Az e-mailen érkező támadások miatt mindig ellenőrizni kell a feladó címét, illetve az átutalási kérelmeket telefonon is meg kell erősíteni. A zsarolóvírus ellen a szoftverek gyakori frissítésével lehet védekezni, egyre több zsarolóvírus támadás érinti a hálózatokat is, ezért korlátozni kell azokat a forrásokat, amelyekhez egy támadó hozzáférhet – ajánlja a jelentés.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink