hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sebességkorlátozást vezet be új autóiban a Volvo

  • adozona.hu

A Volvo Cars 180 kilométer/órában korlátozza valamennyi új autójának maximális sebességét 2020-tól – jelentette be Hakan Samuelsson, a cég vezérigazgatója egy svéd rádiónak nyilatkozva.

"Nincs ok, ami miatt óránként több mint 180 kilométeres sebességgel kellene haladnia egy autónak, legalábbis nem egy Volvónak. A 2020-tól bevezetésre kerülő  sebességkorlátozásnak a célja életet menteni" – magyarázta a cégvezető.

A sebességkorlátozást valamennyi Volvo-típusnál bevezetik, természetesen lesznek kivételek, mint például azoknál az autóknál, amelyeket a rendőrség használ – mondta Hakan Samuelsson.

A vállalatvezető szerint a 180 kilométeres óránkénti maximális sebesség önmagában természetesen nem ment életet, de ha csak egy életet is sikerül megmenteni a sebességkorlátozással, már megérte az intézkedést bevezetni.

A kínai Geely cég tulajdonában lévő svéd központú Volvo Cars az autópályák biztonságát felügyelő amerikai hivatalnak arra a kimutatására hivatkozik, amely szerint 2017-ben az összes halálos közlekedési baleset 25 százalékáért a gyorshajtás volt a felelős.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink