hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Saját célra használták az elnyert állami támogatást

  • adozona.hu

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt emeltek vádat öt ember ellen, többüket üzletszerűen elkövetett pénzmosással és hamis magánokirat felhasználásával is vádolják – közölte a Heves megyei főügyész szerdán az MTI-vel.

Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint az érintettek fiktív pályázatokkal vissza nem térítendő állami támogatásokat szereztek meg.

A bűncselekmény-sorozatot az ügy elsőrendű vádlottja hangolta össze, aki évekkel ezelőtt szerteágazó tulajdonosi háttérrel, egy nevében fuvarszervezéssel foglalkozó céget hozott létre, melynek vezetésére előbb a másod-, majd a harmadrendű vádlottat kérte fel. Egyikük sem rendelkezett tapasztalatokkal a vállalatirányítás terén.

A negyed- és ötödrendű vádlottak a már átutalt támogatási összegek eltüntetésében működtek közre.

A vádirat szerint 2012 őszén a vállalkozás az Új Széchenyi Terv keretében kiírt felhívás alapján vissza nem térítendő támogatásra pályázott a Deutériumcsökkentett víz újfajta előállítási technológiájának kifejlesztése elnevezésű projekttel, melynek megvalósítása azonban nem állt a vádlottak szándékában.

Az így megszerzett, több mint 200 millió forintos támogatásnak a kft. a felét hívta le, amit a vele szerződött cégeknek utalt át anélkül, hogy azok a gyártáshoz szükséges berendezéseket, szoftvereket leszállították volna. A teljesítés meghiúsulására tekintettel a szerződött partnerek által – jellemzően külföldi bankszámlákra – visszautalt összegeket egyes vádlottak később készpénzben felvették vagy tovább utalták, eltitkolva azt, hogy a több mint 100 millió forint kihez került.

Egy évvel később a kft. munkahelyteremtés ürügyén is pályázott vissza nem térítendő támogatásra egy Bélapátfalván tervezett, ám meg nem valósított brikettgyártó üzem kapcsán. Erre a célra 239 millió forintot nyertek, melyet csaknem teljes egészében sikerült a korábbihoz hasonló módszerekkel megszerezniük.

A Heves Megyei Főügyészség mind az öt elkövetővel szemben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat, emellett közülük többeket üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével is vádol – közölte Szalóki Zoltán. A vádhatóság minden érintett esetében börtönbüntetésre és a közügyektől, valamint gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra, továbbá egyeseknél vagyonelkobzásra tett indítványt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink