hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Rekordszintre emelkedik a Babaváró hitel kamata

  • adozona.hu

A Babaváró hitel egy öt évig mindenképpen ingyenes, kamatmentes kölcsön. Ennek ellenére kapcsolódik a konstrukcióhoz kamat, csak azt az állam fizeti meg helyettünk. De mi a helyzet akkor, ha valami miatt elveszítjük a kamatkedvezményt? A Bankmonitor szakértői szerint ebben az esetben lesz lényeges a Babaváró kamatszintje, ami novembertől rekord magasságba emelkedik.

A Babaváró hitel kamatmentes, szabad felhasználású, ingatlanfedezet nélküli hitel. (A maximális hitelösszeg 10 millió forint, a futamidő legfeljebb 20 év.) Éppen ezért általában nem is érdekli az igénylőket a konstrukció kamata, hiszen azt nem nekik kell megfizetniük. Azonban a kamatmentesség elveszíthető, sőt, sok esetben az addig kapott kamattámogatást is vissza kell fizetni. Innentől kezdve pedig már nagyon is lényeges lehet a kamat mértéke. A jelenlegi piaci környezetben – emelkedő alapkamat és bankközi hozamok – nem meglepő, hogy a Babaváró normál kamata is emelkedik.

Mennyi lesz a Babaváró hitel normál kamata novembertől?

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. minden hónapban közzéteszi a Babaváró kamatára érvényes referencia mutatót. A közzétételt követő hónapban igényelt Babaváró kölcsönök állam által fizetett kamata ezen referenciaértéktől függ. Ezt a mutatót az 5 éves futamidejű állampapírok elmúlt három havi aukciós hozamainak értéke alapján határozzák meg. Ez az érték az elmúlt hónapokban folyamatosan emelkedett, emiatt a Babaváró 2019. júliusi indulása óta nem volt még ilyen magas szinten.

A referenciamutató novemberi értéke 2,22 százalék, miközben az eddigi legmagasabb érték 2,1 százalék volt még 2019 júliusában. Ez alapján a kölcsön kedvezményes kamata 4,89 százalék, míg a kölcsön induló normál kamata 7,89 százalék lesz a jövő hónaptól.

1,9 millió forintot is jelenthet a Babaváró kamatemelkedése

Azok, akik 2019. decemberében vették fel a Babavárót, 1,9 millió forintot spórolhatnak ahhoz képest, mintha 2021. novemberében igényelnék a konstrukciót. (Természetesen abban az esetben, ha a kamattámogatást elveszítenék.)

Tegyük fel, hogy a családnak nem születne meg 5 éven belül a gyermeke. Ebben az esetben az addig kapott kamattámogatást vissza kellene fizetniük. Ez az egyszeri büntetés a 2019. decemberben igénylőknek 1,44 millió forintot jelentene, míg a jövő hónapban Babavárót kérelmezőknek 2,14 millió forintot kellene visszafizetniük. (Vagyis az egyszeri büntetés is megemelkedett 700 ezer forinttal.) 

A havi törlesztőrészlet is nőne, hiszen elveszne a hátralévő futamidőre a kamatmentesség. Itt is érezhető  volna a kamatemelkedés hatása: a 2019 decemberében Babavárót igénylők 1,2 millió forinttal fizetnének kevesebbet vissza a hátralévő futamidő alatt, mint azok, akik novemberben vennék fel a kölcsönt. (Azt feltételezve, hogy a kamatok nem változnak a futamidő alatt.)

Mikor veszíthetjük el a kamatkedvezményt?

Mely esetben bukhatjuk el a Babaváróhoz kapcsolódó kedvezményeket? Érdemes ezeket a negatív eseményeket is szem előtt tartani:

  • Elveszítjük a kamatmentességet, amennyiben nem születne gyermekünk a futamidő első 5 évében. Ráadásul az addig kapott kamattámogatást is vissza kellene fizetnünk.
  • Normál kamattal kell fizetnünk a kölcsönt a továbbiakban akkor is, ha elválunk a futamidő alatt. (Ha a válásig nem született meg a kamatmentességet véglegessé tévő gyermekünk, akkor az addig kapott kamattámogatást is vissza kellene fizetnünk.)
  • Akkor is elveszítjük a kamatmentességet, ha külföldre költözünk. Sőt, ebben az esetben mindenképpen vissza kell fizetnünk az addig kapott kamattámogatást is az állam felé.
  • Természetesen akkor is elbukjuk a hitel ingyenességét, ha kiskorú gyermekünket nem mi neveljük a továbbiakban. Ekkor is vissza kell fizetnünk az addig kapott kamattámogatást.

A Bankmonitor elemzői szerint érdemes lehet még októberben megigényelni a kölcsönt. A jelenleg érvényes normál kamata ugyanis valamivel kedvezőbb a konstrukciónak, mint a novemberi lesz. Márpedig a kamatkörnyezet várható alakulása – további alapkamat-emelések – miatt nem valószínű, hogy a konstrukció referenciahozama csökkenésnek indulna az elkövetkező hónapokban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink