hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Rástartoltak a pályázók 130 milliárd forint technológiaváltási támogatásra

  • adozona.hu

Az első napon fel kellett függeszteni a a GINOP PLUSZ-1.2.1-21 első pályázatát, a százmilliárdos keretre néhány óra alatt 1137 pályázat érkezett, 130 milliárd forint értékben.

Rendkívül nagy érdeklődés mellett nyílt meg a 2021-2027-es fejlesztési ciklus első pályázata – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A keret kimerülése miatt a beadás napján felfüggesztésre került a GINOP PLUSZ-1.2.1-21 első felhívása, amely a termelő és a szolgáltató ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelését, technológiai és szervezeti megújulását célozza.

A 100 milliárd forintos keretösszeg nagyon gyorsan, már a következő hónapokban megérkezik a magyar vállalkozások számlájára, ezzel segítve a gazdaság mielőbbi újraindítását. Azoknak sem kell csüggedniük, akik a keret kimerülése miatt lemaradtak a pályázat benyújtásáról, mert ősszel megnyílik a következő szakasz. A kormány folyamatosan hirdeti meg a mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató további pályázatokat is - írták.

György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta: a Technológiaváltó támogatási program rendkívül népszerű a vállalkozások körében. Mivel bíztak abban, hogy a gazdaság újraindításával élénkül a beruházási kedv, eleve úgy készültek, hogy fél éven belül lesz még két további kör, 50-50 milliárd forintos kerettel. Felidézte: tavaly összesen 100 milliárd forint értékben hirdettek hasonló feltételekkel pályázatot, azonban ott a keret 3 hét alatt merült ki. Most láthatóan jóval nagyobb az igény a vállalkozások részéről és minden tőlünk telhetőt megtesznek, hogy mindenki megvalósíthassa a fejlesztési elképzeléseit.

A rendkívüli érdeklődés miatt azon dolgoznak, hogy az újabb szakaszokban az eddig tervezettnél korábban lehessen benyújtani az igényeket. Örömteli, hogy a vállalkozások a járvány harmadik hullámának letörése után ekkora beruházási kedvvel vágnak neki az újraindításnak. A jövőben szinte biztosan megtalálják számításukat a hamarosan nyíló pályázati lehetőségek között azok is, akiknek a felhívás első körében nem tudunk támogatást biztosítani – fejtette ki az államtitkár.

A pályázatra a 8 órai nyitást követően 1137 pályázat érkezett 130 milliárd forint értékben, ezért a felhívás a kiírásban foglaltaknak megfelelően automatikusan felfüggesztésre került. Az összesen 200 milliárd forint keretösszegű pályázat három szakaszban nyílik meg azért, hogy a vállalkozások alaposan átgondolhassák fejlesztési tervüket, és felkészülten várják a pályázatok beadását. A további két kör legkésőbb 2021 októberében és 2022 januárjában várható, 50-50 milliárd forintos keretösszeggel.

Az ITM közölte: további információk és a pályázati felhívás a https://www.palyazat.gov.hu/megjelent-a-ginop-plusz-121-21-felhvs oldalon érhető el. Az érdeklődők a megújult vállalkozói információs portálon (www.vali.hu) is tájékozódhatnak a részletekről.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink