hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pusztítóbb volt a vártnál a múlt szerdai vihar

  • adozona.hu

A 2015. július 8-án délután az országon átvonuló vihar az idei év eddigi legnagyobb pusztítását okozta Magyarországon: az összesített adatok szerint a károk száma az előzetes becsléseknél jóval magasabb: megközelíti a 35 ezret. A károk becsült értéke közel 4,8 milliárd forint – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat csütörtökön.

Egy hét telt el a múlt szerdán, hazánk területén átvonuló vihar óta, ez alatt az idő alatt az előzetes becslésekhez képest jóval magasabb számú, összesen 34 796 kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A károk értéke a jelenlegi adatok  szerint meghaladta a 4,79 milliárd forintot.

A közel 35 ezer kárbejelentés túlnyomó többsége ingatlanokkal kapcsolatos esemény, de 537 bejelentés érkezett olyan casco-biztosítással rendelkező autósoktól is, akiknek járműve sérült. Ezek a károk túlnyomórészt úgynevezett rádőléses károk, amikor fák dőltek a gépjárművekre és okoztak sérüléseket. A gépjárműkárok becsült értéke meghaladja a 178 millió forintot, az egy sérült autóra jutó átlagos kárösszeg több mint 332 ezer forint. 

A leggyakoribb kártípus a viharkár, illetve kisebb gyakorisággal a jégverés, a felhőszakadás, illetve a villámcsapás másodlagos hatása miatt bekövetkezett esemény. Jellemző káresemény volt a vihar és nagy szél okozta tetőmegbontás, a fakidőlés, illetve a beázás.

A legtöbb káreseményt Budapestről, Pest megyéből, Fejér megyéből, Vas, valamint Veszprém megyéből jelentették. A főváros mellett Érd, illetve Székesfehérvár volt a leginkább érintett település.

A biztosítási szabályzatok általában tartalmazzák, hogy a káresemény észlelésétől számítva milyen határidőn belül kell bejelenteni a kárt a biztosító társaságnak.  Az első lépés minden esetben a lehetséges és szükséges kárenyhítési feladatok elvégzése, ezt követően pedig javasolt minél rövidebb időn belül bejelentést tenni a biztosítónál.  

A biztosítók évente átlagosan 650-700 ezer lakásbiztosítási kárt rendeznek. A 2014-es évben a több mint 704 ezer ingatlant ért kárral kapcsolatos bejelentés közel ötöde volt a nagy erejű viharokhoz köthető.

A tapasztalatok szerint az év leginkább kárveszélyes időszaka a május-augusztus közötti periódus. Ez alatt az időszak alatt 2010-2014-ben több mint 762 ezer kárt rendeztek a biztosítók, ezek összértéke megközelítette a 60 milliárd forintot.  

A hazai ingatlanok mintegy 72 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. 2010 óta folyamatos csökkenés mutatkozott a piacon, ez idő alatt 93 ezerrel csökkent a biztosított ingatlanok száma. 2014-ben megállt a lakásbiztosítási állomány zsugorodása, igaz, a piacon mutatkozó néhány ezres szerződésszám-növekedés egyelőre csak óvatos bizakodásra adhat okot.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink