hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pénztárgépek cseréje: kivárnak a regisztrációval a kereskedők

  • MTI

Eddig csak mintegy 30 ezren kértek online pénztárgép-üzembehelyezési kódot az adóhatóságtól, holott a 16 karakteres azonosítóval a szeptember 1-jei határidőre 200-250 ezer pénztárgépnek kell rendelkeznie.

Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese szerint azonban nem annyira rossz a helyzet, mint látszik, az utóbbi három napon már megkétszereződött az igénylők száma, s arra számítanak, ezután gyorsuló ütemben bővül. Már csak azért is, mert e nélkül nem lehet megrendelni a pénztárgépeket, és ez feltétele a gépenként 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételének is.

A NAV honlapján közzétett regisztrációs nyomtatványon egyúttal jelezni lehet a támogatási igényt is. A tanúsítványt öt-nyolc nap alatt megkapja az igénylő, amit oda kell adni a pénztárgép-forgalmazónak, s ő igényli majd az adóhatóságtól az 50 ezer forintot. Ha valaki nem kér támogatást, a kódra akkor is szükség van, mert anélkül nem lehet megrendelni a pénztárgépet - hangsúlyozta Varga Árpád.
   
Az elnökhelyettes felhívta a figyelmet arra, hogy az adóhatóság a szeptember 1-jei határidő után megkezdi annak ellenőrzését, hogy az érintettek rendelkeznek-e online pénztárgéppel, ha pedig nem, regisztráltatták-e magukat. A kód meglétét úgy tekinti a NAV, még ha nem is kapta még meg a pénztárgépét, hogy az adózó mindent megtett kötelezettsége teljesítése érdekében, hiánya esetén azonban mulasztási bírságot szabhat ki.
   
Varga Árpád elmondta, a jövő héten a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kérésére országos konzultációsorozatot indítanak, ennek keretében ismertetik az online pénztárgép rendszerének működését, az adóügyi ellenőrzés menetét. Eddig már közel negyven helyszínre hívták a NAV szakértőit.
   
Közölte azt is, hogy eddig három, az állami adóhatósággal online adatkapcsolatra képes gép kapta meg az engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól. A Magyarországon bevezetendő online pénztárgépes rendszer biztonságosabb a más országokban bevezetetteknél - válaszolta az elnökhelyettes arra a felvetésre, hogy nem lett volna-e egyszerűbb és gyorsabb átvenni valamelyik már működő megoldást.
   
A pénztárgépek adóhatósághoz való online bekötésének következményeként korábban 95 milliárd forint többletbevételt vártak, a határidő többszöri csúszása miatt azonban  ennek már csak mintegy felével terveznek. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter július közepén 2013-ra az átállás kapcsán 45-50 milliárd forintot említett.
   
Varga Árpád úgy vélekedett, az eredetileg tervezett összeg hosszabb távon "benne van a rendszerben". Hozzátette: a májusi kiskereskedelmi adatok szerint már vannak jelei a fellendülésnek, és annak is, hogy a kereskedők a korábbinál több bevételt vallottak be. Az utóbbiban szerepet játszhatott az a piacon gyorsan terjedő hír is, hogy a NAV összeveti majd az új adatokat a régiekkel, s becslést készít a korábbi forgalomra vonatkozóan.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink