hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A Pedagógusok Szakszervezetének kiáltványa keményen bírálja a kormányt

  • adozona.hu

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a hazai és a nemzetközi közvéleményhez fordul a kormány elhibázott oktatáspolitikája miatt – olvasható a PSZ honlapján közzétett kiáltványban.

A Szakszervezet leírja, hogy a kormány évek óta nem ad érdemi választ szakmai követeléseikre, csak látszattárgyalásokat folytat velük.

A magyar oktatók bérei az EU-s viszonylatban a legalacsonyabbak között van, míg a pályakezdőké olyan alacsony, hogy megélni sem lehet belőle.

Követelik, hogy a pedagógusok bére érje el a diplomás átlagbér 90 százalékát, mellett legyen értékálló, azaz kövesse az infláció emelkedését.

A szakszervet kiemeli, hogy az országban olyan mértékű a tanárhiány az elvándorlás miatt, hogy „szülők ezrei nézik tehetetlenül, hogy gyermekeik lyukas órái hétről hétre szaporodnak nemcsak vidéken, hanem a fővárosban is”.

A pedagógushiány miatt a gyerekek oktatáshoz való joga is sérül, a korai iskolaelhagyók száma is az ígért csökkenés helyett nőtt – hangsúlyozzák.

A teljes kiáltvány itt olvasható el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink