hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pályázat háziorvosi praxisközösségeknek

  • MTI

Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok és fenntartó önkormányzatok pályázhatnak ötmilliárd forintra a népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten.

Kásler Miklós elmondta: a Három generációval az egészségért elnevezésű program célja az egészségben eltöltött évek számának növelése, a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések rizikófaktorainak és a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezőknek a felmérése.
    
A program most nyíló forrásaiból egy-egy praxisközösségre 50-80 millió forint vissza nem térítendő támogatás jut.
    
A miniszter közölte, az új egészségkultúra meghonosításáért számos programot indítottak el, ennek egyik eleme a praxisközösségeknek szóló pályázat. A cél az alapellátás megerősítése, és az, hogy lehetőség szerint a diagnózishoz és az egyes terápiákhoz a betegek ott férjenek hozzá, ahol élnek – tette hozzá.
    
A program első pályázati kiírásában 5,8 milliárd forint állt rendelkezésre a népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására és a megelőzést szolgáló feladatokra. Akkor 79 nyertes közösség egyenként átlagosan 67-69 millió forintot nyert el. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) korábbi pályázatait is tekintve már 131 praxisközösség működik.
    
A pályázati feltételekről a miniszter elmondta, olyan praxisközösségek jelentkezését várják, amelyekben legalább öt háziorvos dolgozik együtt, a program forrásai lehetőséget adnak a megelőzést szolgáló eszközök, műszerek beszerzésére, vagy további szakemberek – dietetikus, gyógytornász, pszichológus – bevonására. 

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár közölte, a pályázatok beadási határideje november 10-e; reményét fejezte ki, hogy a pályázatok gyors elbírálása után januárban megkezdődhet a munka a praxisközösségekben. 

A program szakmai irányítója – hasonlóan az első körhöz – az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink