hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Óvakodjon a csaló pénzváltóktól!

  • adozona.hu

Nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt indult eljárásban elrendelte egy bolgár állampolgárságú magánszemély letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája. A gyanú szerint a letartóztatott személy mindössze 69 ezer forintot adott a sértettnek 4 ezer euróért cserébe – írja a szabolcsihir.hu.

Tavaly augusztus 31-én a gyanúsított az egyik nyíregyházi pénzváltónál az egyik sorban álló személynek kedvező árfolyamváltást kínált fel. Ezt meghallva a sértett odament a gyanúsítotthoz, és érdeklődött, hogy milyen árfolyamon váltana be neki 4 ezer eurót. Mivel a gyanúsított kedvező árfolyamot kínált, megállapodtak abban, hogy két óra múlva ugyanazon a helyen találkoznak a pénzváltás lebonyolítása végett.

A megbeszélt időpontban a gyanúsított 1,224 millió forintot adott át a sértettnek, s rögtön utána kérte, hogy adja vissza neki a pénzköteget, amíg a sértett leszámolja részére a 4 ezer eurót. Miközben a sértett a gyanúsított előtt megszámolta a pénzt, a gyanúsított kicserélte a kezében egy kötegben lévő több mint 1 millió forintot egy másik, ugyanolyan vastagságú pénzkötegre, ami viszont többségében 500 forintos bankjegyekből állt, így tévedésbe ejtette a sértettet, és mindössze 69 ezer forintot adott át neki – részletezi az ügyet a szabolcsihirek.hu.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink