hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Orvhalászokat fülelt le a Nébih

  • adozona.hu

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata május 30-án három orvhalászt ért tetten. Két személyt a Tiszán, Polgár térségében, egyet pedig a Taktán fogtak meg az ellenőrök. Mindhárom személy ellen hatósági eljárás indult.

A május végi magas vízállás nemcsak a jogszerűen horgászókat csalogatta a vízpartra, de a nagy fogás reményében az orvhalászok is kimerészkedtek vizeinkre. A Nébih Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) kiemelt megfigyelés alá vonta azokat a területeket, ahol általában szívesen rejtőzködnek rapsicok. Az ellenőrök igyekezete nem bizonyult hiábavalónak, hiszen egy nap alatt három szabálysértőt sikerült kézre keríteniük – olvasható a Nébih honlapján.

Polgár térségében, a Tisza bal partján több napja figyeltek a halőrök egy csapást az ártéren, ahol a délelőtti órákban egyszerre két személyt sikerült tetten érniük halászat közben. A két személy egyike sem rendelkezett halfogásra jogosító okmányokkal. Az orvhalászok szerencsére csak pár keszeget zsákmányoltak, melyeket a halőrök élve visszaengedtek a folyóba.

Az intézkedést követően az ÁHSZ járőrpárosa a Takta folyó mentén folytatta a szolgálatát, melynek során délután fél hatkor ismét ellenőrzés alá vontak egy halászeszközöket kezelő férfit. Az ellenőrzés során megállapították, hogy ez a személy sem rendelkezik állami halászjeggyel és területi jeggyel. Az elkövető az intézkedésig halat nem fogott.

Tekintettel arra, hogy az orvhalászat bűncselekmény, a halőrök mindegyik esetben értesítették a rendőrhatóságot, majd a lefoglalt halászeszközöket átadták a helyszínre érkező rendőröknek. A Nébih mindhárom személy ellen halvédelmi bírság kiszabására és a horgászati-halászati tevékenységtől történő eltiltásra irányuló eljárást indított.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink