hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Optimisták a cégvezetők, és létszámbővítést terveznek

  • MTI

Optimistábbak a magyarországi vállalatvezetők, 81 százalékuk nyilatkozott pozitívan a következő egy évben várható gazdasági fejlődésről, 70 százalékuk pedig létszámbővítést tervez – derült ki a Stanton Chase felsővezetők kiválasztására szakosodott nemzetközi személyzeti tanácsadó cég felméréséből, amelyhez 120 vállalati vezetőt kérdeztek meg.

Az eddigi felmérésekkel összehasonlítva egyre derűlátóbbak a cégvezetők. Tavaly 80 százalékos volt az optimisták aránya, 2013-ban pedig a válaszadóknak mindössze a fele vélekedett hasonlóan.

A vállalatokon belül a megkérdezettek 60 százaléka optimista vagy nagyon optimista légkörről számolt be, a tavalyi 52 százalék után. Tízből kilenc vezető sikeresnek, nagyon sikeresnek vagy elfogadhatónak értékelte a 2015-ös évet, tavaly ez az arány 94 százalék volt, de az idei adat szintén nagy ugrás a két évvel ezelőtti 77 százalékhoz képest.

A felsővezetők az előző évhez hasonlóan leginkább az ipar, a technológiai és infokommunikációs (IKT) szektor 53-53 százalékos növekedését várják 2016-ban. Lényegesen jobbak lettek a fogyasztói termékek és szolgáltatások piacának kilátásai – a tavalyi 27 százalék helyett a vezetők 44 százaléka vélekedik optimistán ezekről –, a pénzügyi szektort illetően pedig a pozitív várakozások aránya szinte megduplázódott a tavalyihoz képest.

A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 70 százaléka tervez létszámbővítést, leginkább (43 százalékban) specialistákat vennének fel, fizikai munkást már jóval kisebb (15 százalékos) arányban keresnek a válaszok szerint.

Az új szakemberek megtalálásakor a felsővezetők egyre inkább külföldre tekintenek, tavalyhoz  képest jobban figyelnek a kelet-közép-európai régióban, vagy akár egész Európában, sőt Európán kívüli országokban dolgozó szakemberekre is.

Egyre mobilisabbak a magyar vezetők, idén is főként Nyugat-Európa és Észak-Amerika az elsődleges célpontok, mindkét térség vonzereje nőtt a tavalyi évhez képest, Nyugat-Európáé 76-ról 86 százalékra, Észak-Amerikáé 64-ről 73 százalékra.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink