hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Olcsóbban lehet utazni több dunántúli vasútvonalon

  • MTI

Több dunántúli vasútvonalon új menetrend és tarifa lépett életbe hétfőn, a MÁV honlapján közzétett tájékoztatás szerint a MÁV-START olcsóbb, sűrűbb és utasbarát kínálatot nyújt a Balaton déli partja, Keszthely, Nagykanizsa, Székesfehérvár, Veszprém, Szombathely és Zalaegerszeg felé.

A közleményben hangsúlyozzák, a vasúti közlekedés versenyképesebbé és vonzóbbá tétele érdekében a gyorsvonati pótjegy eltörlésével ezeken az útvonalakon átlagosan 10 százalékkal olcsóbbá vált az utazás, és egyszerűbb lett a jegyváltás.

Kiemelték, négy vonalon az InterCity kocsik a pót- és helyjegy helyett egységesen 300 forintos helyjeggyel vehetők igénybe. A 65 éven felüliek és a 6 év alatti gyermekek díjmentesen utazhatnak ezeken a gyorsvonatokon.

A Nagykanizsa, illetve Keszthely és Budapest közötti szakaszt eggyel alacsonyabb díjövezetbe sorolták, így a virtuális díjszámítás alapján kevesebbet kell fizetni.

A Volánbusz több viszonylaton a vonatközlekedéshez igazította a menetrendjét.

A közlemény szerint Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a jelentős árengedményeknek köszönhetően a Budapest és Székesfehérvár között vonatozóknak csak a 2010 óta érdemben nem emelkedett alaptarifákat kell megfizetniük a gyorsvonatokon is.

Így azonos költséggel jelentősen több férőhely áll majd az utasok rendelkezésére az elővárosi járatokon, kényelmesebbé téve a vasúti közlekedést a főváros vonzáskörzetében. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium jövőképe alapján a korszerű közösségi közlekedés utasbarát, innovatív, fenntartható, integrált és rugalmas. A nagyarányú fejlesztések eredményeként a vasút a menetidők terén a buszközlekedéssel és az autózással szemben is versenyképes szolgáltatást kínál a Dunántúlon. A több járattal és olcsóbb utazással a teljes közösségi közlekedés vonzereje nő a térség nagyvárosai és a Balaton felé is.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: ahhoz, hogy a vasút még vonzóbb alternatívát jelentsen utasaik számára, a menetrendi és a tarifareformok elengedhetetlenek. Abban bízik, hogy a hétfőtől érvényes változások nemcsak a dunántúli közlekedőknek jelentenek átlagosan 10 százalékkal olcsóbb utazást, hanem a későbbiekben az utasbarát intézkedéseket más viszonylatokra is ki tudjuk majd terjeszteni.

A módosításokról részletesen a MÁV-csoport és a Volánbusz honlapján tájékozódhatnak az utasok.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink