hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

OTP-s társasházi pályázat

  • MTI

Az energetikai célok eléréséhez és a zöldebb lakókörnyezet kialakításához idén is segítséget adhat az OTP Bank, ugyanis idén 14. alkalommal írta ki társasházi pályázatát, amelyben 20 lakóközösség juthat együttesen 15 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz – közölte az OTP Bank pénteken az MTI-vel.

Idén is két kategóriában várja a lakóközösségek pályázatait a hitelintézet: a "Zöldebb lakókörnyezet" kategóriában elsősorban a társasházak szabadtéri területeinek megújításával pályázhatnak az érdeklődők, míg a "Fenntarthatóbb otthonok" tárgykörben az ingatlanok közösen használt helyiségeinek energiahatékonyságát célzó beruházásokkal.
    
A vissza nem térítendő támogatásra a jelentkezők online pályázhatnak, május 15-ig.  
    
Kiemelték: nem csak közös képviselők nyújthatnak be pályázatot, hanem bárki a társasházi lakóközösségből.
    
A zsűri mindkét meghirdetett kategóriában 10-10 helyezettet választ ki, a támogatás mértéke az első és a tizedik helyezett között 1,2 millió forint és 300 ezer forint között mozog.
    
A közlemény idézte Dancsné Engler Bernadettet, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási területének vezetőjét, aki elmondta: 2021-ben rekordszámú, több mint 1300 jelentkezés érkezett, ami megerősítette őket abban, hogy a társasházi pályázattal jó úton járnak. Ezért magától értetődő volt, hogy 2022-ben is támogassák a lakóközösségeket a terveik megvalósításában, ugyanakkor az idei évben még nagyobb szerepet kapnak a zöld célok a pályázati kiírásban. Ezzel reményeik szerint hozzájárulhatnak egy élhetőbb lakókörnyezet kiépüléséhez és a környezeti értékek megóvásához is.
    
Mindez azért fontos, mert az Eurostat legfrissebb statisztikája szerint 2020-ban európai szinten a lakóingatlanokhoz kapcsolódott az üvegházhatású gázkibocsátás jelentős része. Magyarországon szintén a háztartások voltak a legfőbb forrásai az üvegházhatású gázoknak, ami összefüggésben állhat azzal, hogy a hazai lakóingatlan állomány energiahatékonysága továbbra is alacsony.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink