hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyolc százalékkal nőtt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

  • MTI

A harmadik negyedévben majdnem 127 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kötöttek az autósok a Netrisknél, 8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál; az átlagdíjak szintén 8 százalékkal nőttek, meghaladták az 52 ezer forintot – közölte a biztosításközvetítő cég szerdán az MTI-hez eljuttatott statisztikai összefoglalójában.

Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött casco biztosítások száma  11 százalékkal majdnem 7600-ra emelkedett. Az éves átlagdíj 17 százalékkal 148 ezer forint fölé drágult.

Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója a közleményben kifejtette, hogy a biztosítási díjak emelkedése a minden területen érezhető drágulással magyarázható. Nőtt az autók ára és a szervizelési költségek is magasabbak lettek. Ugyanakkor a kgfb-s átlagdíjak emelkedése elmarad az inflációtól, míg a cascónál megközelíti azt – mondta.

A Netrisk összeállításából kiderül az is, hogy a legelterjedtebb autómárkáknál hogyan alakultak a kgfb-átlagdíjak.

Az Opelek kötelezője mindössze 2 százalékkal nőtt, alig több mint 52 ezer forintra. A Volkswagenek, Renault-k, Fordok esetében az átlagdíj egyaránt 4 százalékkal 57-58 ezer forintra emelkedett. A Suzukiknál már 7 százalékos volt a kgfb-drágulás, az átlagos éves díj így valamivel több mint 42 ezer forint volt. A Daciáknál és Toyotáknál 10-10 százalékos díjemelkedés történt, ennek eredményeként 44 ezer és 51 ezer forintot tett ki az éves díj.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink