hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Napi Gazdaság: csak az adózó cégek taxizhatnak Budapesten

  • MTI

Idén már csak azok a vállalkozások végezhetnek taxistevékenységet és használhatják a taxiállomásokat, amelyek a főváros területén helyi iparűzési adót fizetnek - írja a Napi Gazdaság keddi számában.

A fővárosi önkormányzat rendelete alapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazolást kér arról, hogy a kérelmező a fővárosi önkormányzat adóalanyaként bejelentkezett, adóbevallást nyújtott be, nincs adótartozása és teljesítette adóelőleg-fizetési kötelezettségét. 
   
Emelkedik a drosztok használati díja is, amit a főváros azzal indokol, hogy legutóbb 2007-ben volt emelés. A közgyűlési döntés szerint 2012. január 1-től évi nettó 30 ezer forint lesz a díj a korábbi 25 ezer helyett.
   
A főváros azt is közölte - írja a Napi Gazdaság -, hogy az idén további lépések várhatók a budapesti taxiközlekedés szabályozásában, mert az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján a taxik alapvető műszaki jellemzőit, a járművek életkorát, környezetvédelmi besorolását, méretét a jövőben az önkormányzatok szabályozhatják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink