hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV-átalakítás: megszólalt Tállai

  • MTI

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átszervezése kapcsán még nem született végleges tervezet, ezért érthetetlen a szakszervezet "támadása" – közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkár vasárnap az MTI-vel, reagálva a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének kifogásaira.

Az érdekvédelmi szervezet elnöke, Holecz Gábor az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, elutasítja a NAV „buldózer-típusú” átalakítását. A tömörülés szerint át kell gondolni a megyei igazgatóságok összevonását, illetve a középfokú szervek teljes megszüntetését, és sérelmezik, hogy mind a beosztotti, mind a vezetői állomány a sajtóból értesül a különböző átszervezési koncepciókról.

Tállai András erre reagálva úgy nyilatkozott, hogy a gazdasági tárca a szakszervezetek bevonásával kívánja végrehajtani a szükséges változásokat.     „Éppen ezért is érthetetlen, hogy a szakszervezet a valós tények ismerete nélkül, azonnal, durva támadást indít az átalakítás ellen, miközben ez az adózók magasabb színvonalú kiszolgálását és a költségvetési bevételek hatékonyabb beszedését hozná el” – fogalmazott a parlamenti államtitkár, aki a jövőben miniszterhelyettesként fogja felügyelni az adóügyeket, a Nemzetgazdasági Minisztériumon belül létrejövő önálló adóügyi államtitkárság vezetőjeként.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink