hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

133 millió értékű dohányterméket foglaltak le a pénzügyőrök

  • adozona.hu

Több ezer szál szivart és kubai cigarettát találtak a pénzügyőrök egy dél-alföldi autósnál. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a férfi lakhelyén és a kocsijából előkerült zárjegy nélküli, illetve külföldi zárjegyű füstölnivalót is lefoglalták. A gyanúsítottat őrizetbe vették, olvasható a NAV honlapján.

Elmondása szerint kubai ismerősének szállította a nagy mennyiségű dohányárut egy magyar férfi, amikor Domaszék határában a NAV járőrei ellenőrizték. Autója hátsó üléséről egy papírtáskából 125 szivar került elő, amelynek eredetét a sofőr nem tudta igazolni.

Még a hűtőszekrényben is volt cigaretta a férfi lakásán, de a konyhában, a kamrában és egy lépcső alatti helyiségben is találtak a nyomozók füstölnivalót. A 4 ezer 600 szál különböző márkájú, zárjegy nélküli, illetve kubai zárjeggyel ellátott, 133 millió forint értékű dohányterméket lefoglalták a hatóság emberei.

A férfit őrizetbe vették, üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják. Akár nyolc év börtönbüntetést is kaphat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink