hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Munkaerőhiány van szinte minden szakterületen

  • MTI

Majdnem minden szakterületre elért a munkaerőhiány a profession.hu felmérése szerint, az állásközvetítő portálon 2017 harmadik negyedévében meghirdetett 35 ezer állás új rekordot jelent.

A profession.hu csütörtöki közleménye szerint éves összehasonlításban 17 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a portálra feltöltött álláshirdetések száma, ugyanakkor majdnem 45 ezer új munkakereső regisztrált.

A legnépszerűbbek a területi képviselői állások, a hirdetők legnagyobb része viszont továbbra is főleg szakmunkát kínál, ezen belül bolti eladókat keresnek a legtöbben. A portál szerint ez összefügghet az elmúlt hónapok áruházi sztrájkjaival, hiszen a július-szeptemberi időszakban csaknem 1700 eladói állást kínáltak, ami 29 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, de az előző negyedévhez képest is 8 százalékos emelkedést jelent. A betöltetlen árufeltöltő pozíciók és más anyagmozgatási vagy rakodási munkakörök hirdetéseinek száma ennél is jelentősebb mértékben, 71 százalékkal, a fizikai, segéd- és betanított munkák száma pedig 92 százalékkal ugrott meg tavalyhoz képest – tették hozzá.

A kínálat legnagyobb részét kitevő szakmunkás hirdetések száma 38 százalékkal nőtt egy év alatt. Építőipari és ingatlan kategóriában 79 százalékkal bővült a kínálat, ami a portál szerint az ágazat munkaerőhiányát mutatja.

A közlemény szerint vidéken nem változott a meghirdetett állások száma, Budapesten viszont 18 százalékos az emelkedés tavalyhoz képest.

A munkáltatók 40 százaléka 1-3 éves szakmai tapasztalatot ír elő, de egyre többen nem kérnek gyakorlatot: a jelentkezők 46 százaléka ilyen állásokra pályázik. A portál adatbázisa szerint a hirdetők a végzettség iránti elvárásaikat is egyre lejjebb adják, a tavalyi több mint 36 százalékról 29 százalékra csökkent a főiskolai végzettséget igénylő állások aránya, 32 százaléknál pedig már a középiskolai végzettség is megteszi. A pályázók 51 százaléka középiskolai, 21 százaléka főiskolai végzettséget igénylő állásokra jelentkezik – írták.

A közlemény idézi a cég toborzási üzletágának vezetőjét, Szigeti Nikolettát, aki szerint mérnöki vagy pénzügyi területen továbbra is elengedhetetlen a felsőfokú végzettség, a nyelvtudás és a szakmai tapasztalat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink