hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Munkaerőhiány a Balatonnál

  • MTI/Adózóna

A Balatonnál az idei turisztikai szezonban nagy hiány van a gyakorlattal rendelkező szakemberekből, elsősorban szakácsból, pincérből, eladóból, a helyzetet ugyan enyhíti a diákok nyári munkába állása, de szükség volna állami szerepvállalásra is – mondta Kertész Rezső ügyvezető társelnök a KISOSZ (Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete) dél-balatoni turisztikai szezonindító fórumán Balatonszárszón.

A fórumon a dél-balatoni kiskereskedelmi boltok, vendéglátó üzletek, büfék tulajdonosai és üzemeltetői kaptak tájékoztatást az aktuális jogszabályváltozásokról, várható ellenőrzésekről adóügyi, fogyasztóvédelmi, munkaügyi, élelmiszer-biztonsági témakörökben az adóhatóság és a kormányhivatal szakembereitől.

A KISOSZ javaslata szerint valamilyen ösztönzéssel vagy jogszabály-változtatással kellene minél több álláskeresőt és közhasznú foglalkoztatottat a vállalkozói szférába irányítani. Célszerű lenne a Balatonnál olcsó munkásszállásokat létrehozni, és a munkavállalók szállítását szervezetten megoldani – vetette fel Kertész Rezső.

A szervezet társelnöke jelezte, a vállalkozók sérelmezik, hogy miközben a minimálbér növekedése jelentős pluszkiadás számukra, ezzel arányosan nem csökkentek a járulékterheik. A hiányzó munkaerő pótlásában is segítséget nyújtana egy 8-10 százalékos adó- vagy járulékcsökkentés – mutatott rá.

A vendéglátó üzletekben a kötelező szervizdíj bevezetésének ötletét a KISOSZ információi szerint a kisvállalkozók többsége elutasítja, Kertész Rezső megjegyezte, hogy a felvetésről nem volt semmiféle szakmai egyeztetés.

Az éttermi vendéglátásban bevezetett áfacsökkentés értelmezésével kapcsolatban is több kérdés felmerült a fórumon. Kertész Rezső szerint szükség lenne az egyszerűsítésre, hogy a vendéglátók valamennyi helyben készített és kiszállított ételére terjedjen ki a kedvezményes áfa.

Hetesi Gábor, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) somogyi igazgatóságának osztályvezetője arról tájékoztatott, hogy a hivatal az idén is főként a nyugtaadási fegyelmet, a szabályos foglalkoztatást, az árueredetet fogja ellenőrizni, és az üzletekben több forgalomszámlálást végeznek majd 4-5 órán keresztül, vagy akár egy teljes napon át. A honlapjukon előre fogják jelezni, hol és milyen ellenőrzést terveznek.

Szántó Vilmosné, a NAV somogyi igazgatóságának helyettes vezetője egyebek között arról számolt be, hogy kiemelten fogják ellenőrizni az idén a fizető-vendéglátók online pénztárgép használatát is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink