hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mintegy 4 ezren jelentettek károkat a viharok miatt a hét elején

  • adozona.hu

2017. július 10-12-e között több mint 4 ezer időjárás okozta kárt jelentettek be a biztosítókhoz, s ezek előzetesen becsült értéke megközelíti a 500 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A július 10-ével induló héten, a hétfői és a keddi viharokat követően csaknem 4000 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz. A jelenlegi adatok szerint egy ingatlanban átlagosan 125 ezer forint összegű kár esett. Ugyanakkor nagy a szórás, vannak több százezer forint összegű káresetek is, amely esetekben elsősorban az ingatlanok tetőszerkezete sérült meg.

A bejelentések többsége – mintegy 60 százaléka –  a vihar, illetve az orkán erejű szél okozta károkra vonatkozott. A vihar mellett súlyos gondokat okoztak a villámcsapások. A villámcsapások elsődleges hatása következtében kialakuló tűz, illetve a villámcsapások másodlagos hatása, az elektromos készülékekben esett károkról is folyamatosan érkeznek a bejelentések. Több településen súlyos fennakadást okozott a vihar az áramszolgáltatásban, mivel az erős széllökések miatt kidőlt fák kárt tettek a vezetékekben, a villanyoszlopokban.  A társaságoknál a második-harmadik leggyakoribb károk a jégverés, illetve a tetőbeázás volt. 

A jelenlegi adatok alapján a legtöbb bejelentés Budapestről, Pest megyéből, illetve Somogy megyéből érkezett. 

Az elemi károk kockázatai, a vihar, a felhőszakadás, a jégverés, az árvíz és a földrengés része az alapbiztosításoknak. Magyarországon egy megfelelő összegre biztosított ingatlan, egy alapbiztosítással a legsúlyosabb katasztrófakárok esetére védelemmel rendelkezik.

A hazai lakásbiztosítási díjak nemzetközi összehasonlításban alacsonyak: egy átlagos méretű magyarországi ingatlan éves szinten mintegy 29 ezer forintért – havi 2416 forintért – biztosítási védelemmel rendelkezhet. Emellett egyre többféle – felelősség-, baleset-, áramkimaradás miatti kárra szóló, kisállatokra vonatkozó, kerékpár ellopása esetén fizető stb. – kiegészítő biztosítás köthető az ingatlanbiztosítások mellé.

A Magyar Biztosítók Szövetsége és a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2016 végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a hazai biztosító társaságok. A Központi Statisztikai Hivatal által nyilvántartott, mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok mintegy 73 százaléka rendelkezik biztosítással. A lakásbiztosítási piacot 13 biztosító 85-féle terméke alkotja, közülük 37-féle típusú szerződés ma is elérhető. 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink