hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Milliárdos visszaélésekről rántják le a leplet a NAV-hoz érkező bejelentések

  • lapszemle

Ezrével érkeznek a közérdekű bejelentések az adóhatósághoz, nem egy van köztük, amelyik nagy horderejű, akár milliárdos visszaélésről rántja le a leplet – írja a Magyar Nemzet pénteki számában.

A lap a  Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV)  úgy tudja, hogy 2012-ben 35 ezer beadvány futott be, az idei első három hónap alatt pedig nagyjából 7 ezer.

A közérdekű  jelzések alapján a hivatal tavaly több mint 7 ezer ellenőrzést végzett el, a mostani esztendőben pedig újabb 2 ezer vizsgálat fejeződött be, a beadványok alapján 2012-ben 8 milliárd forint adókülönbözet nyomára bukkant a hatóság, ez év március végéig pedig további 2,6 milliárd forint hiányra derült fény – számol be a Magyar Nemzet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink