hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mikro-, kis és középvállalkozások pályázhatnak technológiaváltó támogatásra

  • MTI

A mai naptól újabb 100 milliárd forintra lehet pályázatot benyújtani a GINOP Plusz keretében – jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán kiadott közleményében.

Hangsúlyozta: a 2021–2027-es fejlesztési ciklusban is a mikro- kis és középvállalkozások támogatását helyezzük a fókuszba, erre fordítjuk az uniós források legnagyobb részét.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz felhívására beérkező támogatási kérelmekről az értékelés alapján elért pontszám sorrendjében születik döntés. A kérelmek legalább 24 órán keresztül lesznek beadhatók. A benyújtás legkorábban a huszonnegyedik óra végén függeszthető fel, amennyiben az igényelt támogatások összege eléri vagy meghaladja az adott benyújtási szakaszban rendelkezésre álló keret 130 százalékát.

A pályázat célja a termelő és a szolgáltató ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, technológiai és szervezeti megújulásának elősegítése. Ezért támogatja a vállalkozások technológiafejlesztését – beleértve az infokommunikációs technológia fejlesztését és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét –, továbbá az infrastrukturális és ingatlan beruházásokat, a tanácsadási és képzési szolgáltatások igénybevételét, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazását.

A pályázat keretében a vállalkozások 10 és 200 millió forint közötti támogatást igényelhetnek fejlesztéseik megvalósításához, amely formája feltételesen vissza nem térítendő. A támogatás intenzitása maximum 70 százalék, azaz minden 100 forint értékű beruházásból maximum 70 forintot vállal át az állam.

A kedvezményezettek azok a legalább 3 főt foglalkoztató mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel. Olyan, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók és egyéni cégek pályázhatnak, amelyek nem tartoznak a kata hatálya alá.

A pályázatok benyújtása két ütemben zajlik. Az első, 80 milliárd forint keretösszegre a mai nappal megnyíló benyújtási szakaszban a Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és a Dél-Alföld régiókból pályázhatnak a vállalkozások. A fennmaradó 20 milliárd forintra a második benyújtási szakaszban, 2022. január 27-től a Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Pest régiók vállalkozásainak lesz lehetőségük kérelmet benyújtani.

További információk és a pályázati felhívás a palyazat.gov.hu oldalon érhető el. Emellett az érdeklődők a megújult vállalkozói információs portálon (www.vali.hu) személyre szabottan tájékozódhatnak a részletekről.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink