hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megszűnik a francia vasutasok kivételezett helyzete

  • MTI

Emmanuel Macron francia államfő kihirdette szerdán az állami vasúttársaság (SNCF) reformját előíró törvényt, amely ellen április eleje óta sztrájkkal tiltakoznak a szakszervezetek. A köztársasági elnök legitimnek nevezte a dolgozók aggodalmait, amelyekre szerinte a jövőben is válaszokkal kell szolgálni.

„Az új lap, amelyet ma kezdünk meg a vasúti rendszerben, nagyon fontos, teljes átalakítást jelent” – mondta Emmanuel Macron a parlament által június 14-én elfogadott törvény aláírását követően az Elysée-palotában.

„Az SNCF-nek mostantól megvan minden esélye arra, hogy sikeres legyen ebben az új világban, ahogy mindig is győzni tudott, a kihívásokkal szembenézett az elmúlt nyolcvan évben” – hangsúlyozta a francia elnök.

„Tudom, hogy a reform aggodalmakat váltott ki a vasutasok részéről, a franciák ezt meghallották. Szeretném nekik elmondani, hogy ezzel a munkával a legégetőbb aggodalmakra válaszoltunk és folytatjuk az ágazati és a vállalati egyeztetéseket” – tette hozzá.  

Az elfogadott reform a költségcsökkentések mellett a 2020-tól meghirdetendő vasúti liberalizációra készíti fel az állami vasúttársaságot (SNCF), amikor a piac fokozatos megnyitása értelmében külföldi vasúttársaságok is működtethetnek vonatokat a francia TGV-k útvonalain.

A kormány legfőbb célja, hogy megszüntesse a vasúti dolgozók kivételezett helyzetét, amely a munkahelyek életre szóló szavatolását és az 50 és 55 év közötti nyugdíjba vonulást teszi lehetővé, miközben a franciák többségére a 62 éves nyugdíjkorhatár vonatkozik. Ez a változás 2020-tól lép életbe a vasúthoz belépő dolgozókra, a jelenlegi vasutasokat nem érinti.

Az államfő megerősítette, hogy az állam átvállalja az SNCF felhalmozott adósságának kétharmadát, mintegy 35 milliárd eurót, és a következő tíz évben napi 10 millió eurót ruház be a vasúti hálózat korszerűsítésére.

A vasúti szakszervezetek április 3-án kezdődött szakaszos sztrájkja – amelynek keretében a vasutasok minden öt napból kettőn tartottak munkabeszüntetést – csütörtökön ér véget. Szerdán a dolgozóknak már csak kevesebb mint kilenc százaléka sztrájkolt.

A radikális CGT és a Sud folytatni kívánja a munkabeszüntetést egész nyáron, ők legközelebb július 6-án és 7-én tartanak munkabeszüntetést, a többi szakszervezet befejezi a tiltakozást.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink