hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megszűnhet a francia vasúti dolgozók kivételezett helyzete

  • MTI

A francia kormány a munkajogi reformhoz hasonlóan a parlament megkerülésével, rendeletben tervezi beindítani az állami vasúttársaság (SNCF) reformját, amely ellen Gérard Larcher, a francia szenátus elnöke és a szakszervezetek is tiltakozásukat fejezték ki.

A felsőház jobboldali elnöke a France Inter közrádióban úgy fogalmazott: "a rendeletek azért vannak, hogy rendkívüli helyzetekben alkalmazzák. Amennyiben a parlamentet nem kérdezik meg egy, a területfejlesztés szempontjából ennyire fontos kérdésben, az a parlamenti demokrácia megtagadása lesz. Egyértelműen most megmondom, hogy ebben a témában nekünk is lesz még szavunk". 

Christophe Castaner, a kormánypárt, a Köztársaság lendületben (LREM) vezetője és a kormány parlamenti kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtök reggel a BFM hírtelevízióban elismerte, elképzelhető, a kormány rendeletben hirdeti ki a vasúti reformot, "mert gyorsan kell haladni, hatékonynak kell lenni". 

"Nem zárok ki semmit. De végül a miniszterelnök hozza meg a döntést" mondta Castaner. 

A miniszterelnöki hivatal jelezte, hogy hétfőn várható döntés a kérdésben, amikor is Edouard Philippe kormányfő bemutatja a reform várható menetrendjét, illetve azt, hogy a törvénytervezetet a parlament elé bocsátja-e vitára, vagy pedig az őszi munkajogi reformhoz hasonlóan rendeletekben hirdeti ki a kormány.  

A kormány egyébként a hét elején megkezdte az egyeztetéseket az 50 milliárd eurós adósággal küzdő SNCF átalakításáról.

A szakszervezetek csütörtökön jelezték: amennyiben a kormány a rendeleti utat választja, március elejétől határozatlan idejű sztrájkra szólítják fel a vasúti dolgozókat.    

A javasolt reformokról múlt csütörtökön nyilvánosságra hozott 43 ajánlást tartalmazó jelentést a szakszervezetek ellentmondásosan fogadták. Többségük tárgyalóasztalhoz ült a reformok megvitatására, de a legradikálisabb szakszervezet, a CGT már előzetesen egynapos országos tiltakozásra szólította fel a vasutasokat március 22-re. Ugyanezen a napon, az 1968-as diáklázadások kitörésének ötvenedik évfordulójára hirdettek országos tüntetést a közalkalmazottak is, a rájuk vonatkozó reformok miatt.  

A CGT az állami vasúttársaság "szétverésének" tartja a reformot, amely megszüntetné a 140 ezer francia vasúti dolgozó kivételezett helyzetét, amely a munkahelyek szavatolását és az 50 és 55 év közötti nyugdíjba vonulást teszi lehetővé, miközben a franciák többségére a 62 éves nyugdíjkorhatár vonatkozik.

Az ajánlásban a kisebb, nem eléggé kihasznált vasúti útvonalak megszüntetése is szerepel, ami ellen a vidéki városok vezetői is tiltakoznak.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink