hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megjelent az összes pénzügyi eszköz felhívás

  • MTI/Adózóna

Megjelent az összes pénzügyi eszköz felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében; a 2014-2020-as uniós időszakban összesen mintegy 1000 milliárd forint áll rendelkezésre 8 hitelprogram, 9 kombinált hitelprogram és 7 kockázati tőkeprogram formájában.

Az NGM közleménye szerint az előző, 2007-2013-as időszak pénzügyi eszköz forrásaihoz viszonyítva több mint háromszor nagyobb az elérhető összeg.

Az európai uniós, visszatérítendő források közvetítésével a kormány a Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) bízta meg, amely ennek érdekében létrehozta az MFB Pontok hálózatát.

A jelenleg országszerte elérhető 442 MFB Pont mellett még ebben az évben újabb 200 MFB Pont kezdi meg működését. Ezzel a jelenlegi négy hitelintézeti partner - Takarékbank Zrt., a B3 TAKARÉK Szövetkezet, a Budapest Bank Zrt. és az FHB Zrt. - mellett újabb pénzintézetek vállalhatnak szerepet az uniós forrásközvetítésben, a hálózat bővítésére kiírt közbeszerzési eljárás lezárulása után.

A pénzügyi eszközök kiemelten öt tematikus területet támogatnak: a kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció megerősítését; a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének fokozását; a foglalkoztatást és a munkavállalói mobilitás ösztönzését; az infokommunikációs technológiához, IKT-hoz való hozzáférés elősegítését és e-technológiák használatának, minőségének fokozását; valamint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérést minden ágazatban.

Jelenleg összesen 7 hitel és 9 kombinált hitelprogram érhető el a 442 MFB Ponton, az év végéig pedig 7 kockázati tőkeprogram is segíti a vállalkozásokat versenyképességük megerősítésében.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink