hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megjelent a szakképzési törvény végrehajtási rendelete

  • adozona.hu

Megjelent a tavaly decemberben elfogadott szakképzési törvény végrehajtási rendelete; a szakképzési rendszer átalakításának és fejlesztésének "fontos állomása" a 2020 szeptembertől érvényes változásokat tartalmazza – közölte Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára háttérbeszélgetésen.

A hazai oktatási rendszer három pilléren nyugszik, miután a köznevelésből kivált a szakképzés, külön törvény szabályozza a köznevelést, a szakképzést és a felsőfokú oktatást. A középfokú szakképzés az iskolarendszerben belül két nagy egységre tagozódik, a szakoktatásra és a munkaerőpiaci szakmai képzésre. Az iskolai szakoktatás keretében 25 ágazatban tanítanak alapozó ismeretet, amire építeni lehet majd 174 alapszakma képzését – ecsetelte a helyettes államtitkár.

Szeptember 1-jétől felmenő rendszerben vezetik be az új szakképzési rendszert, azaz az eddigi indított képzések kifutnak. Az új szakképzési rendszerben az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) helyét a Szakmajegyzék váltja fel, amelyben 25 ágazathoz tartozó 174 alapszakma szerepel. A Szakmajegyzékben feltüntetik az ágazaton belüli szakmák közötti átjárhatóságot, a képzés idejét, a digitális kompetencia szintjét. A Szakmajegyzék illeszkedik az európai uniós normákhoz.

A végrehajtási rendeletben meghatározták, hogy március végéig megjelenik a szakképzés tartalmi követelménye, a projektvizsgán számon kérhető tudás, majd ezt követően kezdődik majd a tanárok felkészítése az új szakképzési rendszerre – mondta a helyettes államtitkár.

Az új szakképzési rendszerben új szemléletű oktatást vezetnek be. A szakiskolákban az első évben ágazati alapozó ismeretet tanulnak a diákok, majd erre építve következik a kétéves szakmai képzés. Szeptemberben minden ágazatban elindul a technikusi képzés is, itt két évig ágazati alapozó ismereteket, három évig pedig szakmai tananyagot oktatnak. A két oktatási forma között előre meghatározott feltételek szerint biztosítják az átjárhatóságot, a technikus vizsga emelt szintű érettséginek számít – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Pölöskei Gáborné felhívta a figyelmet arra, hogy az új szakképzési törvény bevezette a szakképző intézménnyel munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban álló, óraadóként közreműködő oktató fogalmát. Az oktatói rendszerben 35 milliárd forint keret áll rendelkezésre a bértömeg és az óradíjak emelésére. A szakképző intézmények oktatóira vonatkozó új szabályozás szerint a munkabért nem lehet alacsonyabban megállapítani a 2019. március 1. és 2020. május 31. közötti időtartamra járó illetmény számtani közepénél, a rendszer rugalmasságot biztosít a munkáltató és a munkavállaló megállapodására, oktatói minősítési rendszert vezetnek be, és támogatást kapnak az oktatók a közösségi közlekedési kiadásaik fedezéséhez – részletezte a helyettes államtitkár.

Kiemelte, hogy a szeptembertől általános szakképzési ösztöndíjat vezetnek be a szakképző iskolákban tanulóknak, amelynek mértéke a tanulmányi eredménytől is függ.

Pölöskei Gáborné a felnőtt szakképzéssel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy rövidített képzési időt vezetnek be az iskolák, például beszámítják a már megszerzett tudást, erősítik az új oktatási formákat, például e-learning lehetőségét. A munkaerőpiaci felnőttképzésben elválik az oktatás és a vizsgáztatás. Példaként említette, hogy a munkaerőpiaci képzésen tanúsítványt állítanak ki, szakképesítést igazoló bizonyítványhoz akkreditált vizsgaközpontban kell vizsgázni.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a szakképzéssel összefüggő információkat folyamatosan közzéteszik az Innovatív Képzéstámogató Központ honlapján, ahol mindenki tájékozódhat a lehetőségekről.

Pölöskei Gáborné hangsúlyozta, kiemelt figyelmet fordítanak a kompetenciamérésre az általános iskolákban, hogy orientálni lehessen a pályaválasztást.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink