hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megduplázódott a fogyatékos dolgozók száma

  • MTI/Adózóna

Mintegy 75-80 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Nyitrai Imre elmondta: 2010-hez képest több mint duplájára nőtt az érintettek foglalkoztatási aránya. A kormány minden évben 34 milliárd forintot fordít erre a célra, és az elmúlt években az ehhez kapcsolódó beruházásokra, fejlesztésekre pluszforrásokat is biztosított.

Az Emmi államtitkárát azzal összefüggésben kérdezték, hogy Üllőn klubház épült a fogyatékos emberek és családtagjaik számára. Nyitrai Imre elmondta, hogy a klubházat egy 16 éve még kis egyesületként indult civil szervezet hozta létre.

Az egyesület tagjai, a gyerekek szülei, családtagjaik tudták, hogy mire van igény, és ezek közül az egyik legfontosabb a foglalkoztatás. A teljesen önerőből megvalósított beruházás eredményeként jelenleg ötszáz megváltozott munkaképességű embernek adhatnak munkát – mondta.

Nyitrai Imre megjegyezte: egyre több multi, illetve nagyobb cég ismeri fel, hogy a társadalmi felelősségvállalásban fontos pont a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink