hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Már elérhetők az ültetvénytelepítésre kiírt pályázatok

  • MTI

Május 24-e óta benyújthatók a Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatási kérelmek. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Az Agrárminisztérium (AM) MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderül, hogy a pályázati konstrukció keretében új gyümölcs- és gyógynövénytermő ültetvények telepítésére, a területekhez tartozó öntözőrendszer, valamint a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő rendszerek kiépítésére nyílik lehetőség. Ezek mellett a betakarítást segítő eszközök és gépek beszerzésére igényelhetnek támogatást a gazdálkodók – fogalmazott a tárcavezető a közleményben.

A miniszter jelezte: a korábbi kiírásokhoz képest újdonság, hogy a támogatás az ültetvénytelepítés vonatkozásában az adott területre eső egységköltség formában igényelhető. Ez azt jelenti, hogy az elnyert összeg ültetvénytelepítésre eső részével nem kell számla alapon elszámolniuk a kedvezményezetteknek.

Az elektronikus kérelembenyújtási felületen 2021. augusztus 23-áig lesz lehetőség a kérelmek benyújtására. A pályázati felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon megismerhetők – tájékoztatott az Agrárminisztérium.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink