hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Magánszemélyek is kaphatnak támogatást népi építészeti műemlék felújítására

  • adozona.hu

Jövőre összesen 1,5 milliárd forintos pályázati keret áll rendelkezésre azoknak a magánszemélyeknek vagy közösségeknek, akik a saját tulajdonukban lévő népi építészeti műemlékeket szeretnék felújítani, olvasható a kormány honlapján.

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára a kedden Nyíregyházán, a Megújuló kulturális örökség 2014-2020 című konferencián megtartott előadásában elmondta, hogy a kétmilliárd forint keretösszegű Népi építészeti program idei első körös pályázati felhívásában 300 millió forint állt rendelkezésre erre a célra. Ebből több mint negyven benyújtott pályázatot tudtak támogatni költségvetési forrásból, ami negyven, népi építészeti örökséghez tartozó felújított ingatlant jelent.

Emlékeztetett, hogy a magánszemélyek és a közösségek eddig nem tudtak támogatást nyerni az államháztartás különböző alrendszereiből a veszélyeztetett műemlék ingatlanjaik felújítására, ez pedig hátrányos megkülönböztetést jelentett számukra.

A második körös pályázati felhívásban 2018-ban már 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre a büdzsében, a remények szerint ebből az összegből akár több mint száz népi építészeti örökséghez tartozó ingatlan felújításához tudnak segítséget nyújtani – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Az ebben az évben elindított mintaprojekt célja, hogy megállítson egy csaknem kétezer népi építészeti emléket érintő pusztulási folyamatot, az ebbe a kategóriába tartozó házak, közösségi épületek, az egykori kisipari, mezőgazdasági létesítmények az egyik legrosszabb állapotban lévő műemlékek csoportját alkotják. A pályázat segítségével a tulajdonosok elvégezhetik az épületeken a rekonstrukciót és helyreállíthatják az ingatlan eredeti állapotát az örökségvédelmi szempontoknak megfelelően.

Az első körös felhívásban elnyert támogatások a épületek rekonstrukciós költségeinek felét fedezik, a pályázók a kiírás szerint legkevesebb kétmillió, legfeljebb 20 millió forintot kaphattak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink