hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Magánszámlára utaltak 150 millió forint áfát

  • MTI/Adózóna

Pénzmosással gyanúsítanak egy 25 és egy 24 éves olasz állampolgárt; akkor érték tetten őket, amikor csaknem 150 millió forintot kíséreltek meg felvenni egy fővárosi pénzintézetben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.

Azt írták, egy fővárosi cég vezetője múlt pénteken feljelentést tett, mert elmondása szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz elutalt – csaknem 150 millió forint – általános forgalmi adó egy idegen bankszámlára érkezett. A rendőrök megállapították, hogy nagy valószínűséggel informatikai csalás történt.

Az elutalt pénz két bankon keresztül egy olasz férfi számlájára került, aki szerdán társával meg is jelent a pénzintézetben, és megkísérelte felvenni az összeget.

A nyomozók tetten érték és elfogták őket, pénzmosás megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellenük, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat – olvasható a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink