hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Túlnyomórészt két gyermeket vállalnának a családok a csok pluszért

  • adozona.hu

A 2024-ben induló csok plusz iránt leginkább a gyermektelen párok érdeklődnek, akik többsége két gyerek vállalását tervezi – derül ki annak a több mint 16 ezer felhasználónak az adataiból, akik a Bankmonitor kalkulátorával ellenőrizték, hogy jogosultak-e a támogatásra.

A jelenlegi otthonteremtési támogatási rendszer jövő évi átalakításának legfontosabb indoka a kormányzat részéről az volt, hogy már nem segítette kellő hatékonysággal a gyerekvállalást. Alátámasztja ezt, hogy a csok támogatások száma és a folyósított összeg egyaránt drámai mértékben bezuhant 2023. I félévében, a KSH Lakossági lakáshitelezési kiadványa szerint az előbbi 46, míg az utóbbi 47 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest. Ezzel 2016 első féléve óta messze az idei volt a leggyengébb félév a folyósított darabszám és az összérték alapján egyaránt.

Átalakul a falusi csok, indul a csok plusz

Nagy várakozások előzik meg a jelenlegi csokot 2024-től felváltó csok pluszt, amely egy legfeljebb 3 százalékos fix kamatú támogatott hitel, amelynél az igényelhető hitel maximális összege a vállalt gyerekek számától függően 15, 30, illetve 50 millió forint lehet. A csok pluszhoz hitelelengedés is kapcsolódik, a második gyerektől kezdődően gyerekenként 10 millió forinttal csökken a fennálló tőketartozás.

További jelentős pénzügyi segítséget jelent, hogy a csok plusszal lakást vásárlóknak 80 millió forint értékhatárig továbbra sem kell visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetniük – ez alapesetben a vételár 4 százaléka –, valamint újépítésű lakásoknál visszaigényelhetik az 5 százalékos lakásáfát, építkezésnél pedig 5 millió forint összeghatárig a 27 százalékos forgalmi adót.

Többségében a gyermektelenek használnák ki a csok pluszt

A jelenlegi csok és a 2024-től induló csok plusz között jelentős különbség, hogy míg az előbbi meglévő és vállalt gyerekekre egyaránt igényelhető, az utóbbi feltétele a gyerekvállalás. Ezzel jelentősen szűkül a jogosultak köre, ugyanis a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elemzése szerint 2020-ban mindössze az igénylők 36,7 százaléka igényelte a támogatást vállalt gyerekre, 22,4 százalékuk egyre, 13,6 százalékuk kettőre, míg 0,7 százalékuk háromra. Ugyanezen elemzés szerint 2020-ban a csokot igénylők 9,4 százaléka volt csak gyermektelen – ők biztosan vállalt babára igényelték –, míg 27,6 százalékuk egy, 36,3 százalékuk kettő, 33,5 százalékuk pedig három gyerekkel rendelkezett.

A Bankmonitor csok plusz jogosultságellenőrző kalkulátorának felhasználói adatai alapján az új támogatást igénybe vevők esetében egészen mások az arányok. A több mint 16 ezer felhasználó közül csaknem minden második (45,4 százalék) gyermektelen, míg 31,9 százalékuk egy, 16,5 százalékuk pedig kettő meglévő gyerek mellé vállalna további babát. Azok aránya, akik azt fontolgatják, hogy három meglévő gyermekük mellé vállalnak egy vagy több babát pedig mindössze 4,66 százalék.

A kalkulátort használók többsége (43,3 százaléka) egy gyereket vállalna, míg 33,6 százalékuk kettő, 14,1 százalékuk pedig három gyerekkel növelné a család aktuális méretét az általuk megadott adatok alapján.

A kétgyerekes családmodell a legnépszerűbb

A Bankmonitor szakértői szerint a kalkulátort használók többsége kétgyerekes családmodellben gondolkodik, legalábbis erre utal, hogy a gyermektelenek 25 százaléka egy, 52 százaléka kettő gyereket vállalna, és csak 22 százalékuk számolt három babával. Eközben a kalkulátort használó egygyerekesek 57 százaléka tervez további egy gyereket, míg két babát 28 százalékuk, hármat pedig csak 8 százalékuk szeretne. A két gyerekes családoknál a csok pluszhoz minimálisan szükséges egy további gyereket a kalkulálók 65 százaléka vállalna, míg négy- és öttagúra csak 6, illetve 7 százalékuk bővítené családját.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink