hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kiskérődző állatjóléti támogatásra lehet pályázni

  • adozona.hu

Új pályázati felhívást hirdetett meg az Agrárminisztérium, 5 milliárd forint keretösszeggel – jelentette be Nagy István tárcavezető.

A miniszter hangsúlyozta, az új vidékfejlesztési intézkedés bevezetésével a tárca az állattenyésztési ágazat ellenálló képességének növelését, az állatjóléti feltételek javítását és az állategészségügyi problémák megelőzését segíti. Az új konstrukció célja, hogy a gazdálkodók a szigorú higiéniai és takarmányozási előírások teljesítésével hozzájáruljanak az állattartás fejlesztéshez.

A felhívás alapján a támogatott tevékenységi körbe a körömápolás, a belső élősködő fertőzöttség ellenőrzése, a külső élősködők, valamint a legyek, szúnyogok, nyüvek elleni védekezés, és az ásványi anyag kiegészítése tartozik. A pályázatnak köszönhetően az ágazat szereplői évente 208 eurónak megfelelő forintösszegű vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek állategységenként – emelte ki a tárcavezető.

Kifejtette, a kérelmek benyújtására 2022. május 16. és június 16. között lesz lehetőség. A pénzügyi segítségben minden olyan mezőgazdasági termelő részesülhet, aki a nyilvántartási rendszerekben bejegyzett állattartóként szerepel, és hatósági állatorvos által ellenjegyzett nyilatkozattal rendelkezik arról, hogy tenyészetei maradéktalanul megfelelnek a hatályban lévő állatjóléti előírásoknak – fűzte hozzá az agrárminiszter. Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy a támogatás kötelezettségvállalási időszaka 2022. július 01-től 2024. december 31-ig tart.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink