hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kikapcsolási moratóriumot hirdet az ünnepi időszakban az NKM Energia és az E.ON Hungária

  • MTI

Önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal az NKM Energia Zrt. november 29. és 2021. január 8. között: az MVM csoport részeként működő energiaszolgáltató a lakossági ügyfeleinél felfüggeszti a kikapcsolásokat az áram- és a földgázszolgáltatás területén is – közölte a vállalat.

Az advent első vasárnapjától vízkereszt utánig tartó önkéntes kikapcsolási moratórium nemcsak a védett ügyfeleket érinti, hanem azokat a lakossági ügyfeleket is, akiknek 60 napon túli számlatartozása van. A kikapcsolási moratórium ugyanakkor nem vonatkozik azokra, akik már ki vannak kapcsolva – jelezte az NKM.

A közleményben kitértek arra: az NKM továbbra is azt javasolja ügyfeleinek, hogy a személyes érintkezések csökkentése érdekében válasszák a legtöbb ügy intézésére alkalmas online ügyfélszolgálatot, a mobilapplikációt, a telefonos vagy írásos ügyfélszolgálatot.

Az NKM honlapján minden információ megtalálható az elektronikus ügyintézésről, a regisztráció az online ügyfélszolgálaton vagy a mobilapplikációban néhány percet alatt megoldható. A személyes ügyfélszolgálatot csak időpontfoglalással lehet igénybe venni.

Önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal lakossági ügyfeleinél az E.ON Hungária csoport is november 29-étől 2021. január 8-áig. A cégcsoport közleménye szerint az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan az E.ON és az E.ON Hungária Csoporthoz tartozó Elmű és Émász az idén is felfüggeszti lakossági ügyfeleinél a tartozás miatti kikapcsolásokat az ünnepi időszakban. A vállalatcsoport döntése alapján ugyanakkor a veszélyhelyzetre való tekintettel idén az önkéntes moratórium a korábbiaknál kétszer hosszabb időszakot ölel fel.

A kikapcsolási moratórium az E.ON Áramszolgáltató Kft.-vel és az Elmű-Émász Energiaszolgáltató Zrt.-vel szerződésben álló lakossági ügyfeleket érinti. A vállalás a nem lakossági ügyfelekre nem vonatkozik.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink