hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Két, egymástól független helyen is megjelent a madárinfluenza

  • adozona.hu

Két, egymástól független és nagy távolságra lévő Bács-Kiskun megyei telepen, egy pecsenyekacsa-törzsállományban és egy hízólúdtartó gazdaságban is madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A fertőzést tegnap délután erősítették meg a vizsgálatok, az érintett jászszentlászlói állomány felszámolása már gyanú alapján megtörtént, a császártöltési állományé folyamatban van. Az országos főállatorvos a magas kockázatú megyékben elrendeli a kötelező zártan tartást.

Két Bács-Kiskun megyei gazdaság állatainál is madárinfluenzára utaló tüneteket észleltek hétfőn. A császártöltési, több mint 38 000 pecsenyekacsa törzsállatot számláló állományban a tojástermelés drasztikusan visszaesett, emellett a takarmány és a vízfogyasztás is lecsökkent. Az állatok bágyadttá váltak és megemelkedett az elhullás. Utóbbi tüneteket tapasztalták a 620 egyedből álló hízólúd állományban is egy jászszentlászlói telepen. A Nébih laboratóriuma mindkét esetben a madárinfluenza vírus H5N1 típusának jelenlétét mutatta ki.

Az állategészségügyi szakemberek a jászszentlászlói állomány felszámolását már gyanú alapján megtették, a császártöltési állományé folyamatban van. A gazdaságok körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzeteket, valamint meghatározták a megfigyelési körzeteket. Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a járványvédelmi, állatmozgatási korlátozások.

A kitörésekről az országos főállatorvos soron kívül tájékoztatta a partnerországokat, továbbá a ma zajló V4+4 országos főállatorvosi találkozó résztvevőit szóban is informálta. A nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih aloldalán tájékozódhatnak az érintettek: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

A vonuló vadmadarak miatt – ahogy arra október végén, illetve a múlt héten is felhívta a hivatal a figyelmet – a betegség fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra. A járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos. Az általánosan érvényes előírásokon túl a Nébih kockázatértékelése alapján magas kockázatúnak azonosított megyékben a kötelező zártan tartást is elrendeli dr. Bognár Lajos országos főállatorvos. Az érintett területek: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék teljes területe.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink