hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Késve reagált a biztosító a kárigényekre, többmilliós büntetést fizethet

  • adozona.hu

Az MNB ma publikált határozatban a törvényi határidők betartására kötelezte és három millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta az Astra Biztosító Magyarországi Fióktelepét, miután megállapította, hogy az a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás körében bejelentett kárigényekre az esetek közel felében késedelmesen reagált. A jegybank döntése értelmében a folyamatban lévő kárigényekre legkésőbb szeptember végéig kell az Astrának kártérítési javaslatot tennie vagy érdemi ügyfélválaszt küldenie.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi célvizsgálat keretében elsődlegesen azt ellenőrizte az Astra S. A. Biztosító Magyarországi Fióktelepénél, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések (kgfb) terhére bejelentett személyi sérüléses kárigények rendezése megfelel-e a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

A törvényi előírás szerint ugyanis, ha a felelősség nem vitás és a kár összegszerűen megállapított, a szolgáltató köteles a kárrendezéshez szükséges dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül, de legkésőbb a kgfb-kárigény benyújtásától számított három hónapon belül a károsultnak kártérítési javaslatot tenni. Ha a felelősség nem egyértelmű vagy azt a biztosító nem ismeri el, továbbá a teljes kárt összegszerűen nem állapította meg, úgy a törvényi határidőn belül indokolt választ kell küldenie a károsultnak.

Az MNB vizsgálata feltárta, hogy az Astra fióktelepe 238 kgfb-kárügyből 9 esetben egyáltalán nem, 116 esetben pedig késedelmesen küldte meg a jogszabály által előírt kártérítési javaslatot vagy az indoklással ellátott választ a károsultak részére. A kártérítési igények határidőben történő intézése elengedhetetlen az ügyfelek jogérvényesítési jogának megfelelő gyakorlásához, hiszen kizárólag a szolgáltató álláspontjának ismeretében tudnak arról dönteni, hogy elfogadják a kártérítést, vagy további jogorvoslatot vesznek igénybe.

Az MNB a vizsgálatot lezáró határozatában a vonatkozó jogszabályi határidők betartására hívta fel a fióktelepet, és három millió forint összegű fogyasztóvédelmi bírság kiszabásáról rendelkezett. Kötelezte továbbá az Astra fióktelepét, hogy a 2013. március 5. napjától a határozat kézhezvételéig érkezett kgfb-kártérítési igények vonatkozásában legkésőbb 2015. szeptember 30-áig adjon tájékoztatást a károsultak részére a kárigénnyel kapcsolatos álláspontjáról.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink