hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kertészeti beruházásokat segítő pályázat indul októberben

  • MTI

A kertészeti ágazat az eddigi támogatások mellett 30 milliárd forintos keretösszegű további fejlesztési forrásra számíthat – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Szentesen, a IX. Magyar Paprika Napja szakmai rendezvényen a szaktárca pénteki közleménye szerint.

Feldman Zsolt előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy október 19-én megnyílik egy új, kertészeti üzemek korszerűsítésére kiírt pályázat, amely új építésű üveg- és fóliaházak létesítésére, a meglévőek bővítésére és korszerűsítésére, de hűtőházak, zöldségtárolók létesítésére és korszerűsítésére, valamint az áru kereskedelmi forgalmazásra történő előkészítését szolgáló technológiák beszerzésére is fordítható.

A forrásra mezőgazdasági termelők és meglévő termelői szerveződések egyaránt pályázhatnak. 
    
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az egy pályázó által elnyerhető összeg maximum 2 milliárd forint lehet, a támogatási intenzitás pedig 50 százalék.
    
A 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési program (VP) eddigi pályázataira és odaítélt támogatásaira kitérve Feldman Zsolt elmondta: a kertészeti ágazatot érintően 5 ezer projektet támogatnak, amelyekre összesen 108 milliárd forintot ítéltek meg. Az igényelt források negyede, 25 milliárd forint kapcsolódik valamilyen formában a hajtatásos zöldségtermesztéshez. Eddig mintegy 55 hektár korszerű üvegház épült meg és további 25 hektárnyi létesül e kormányzati támogatás segítségével, sok esetben a régi, elavult növényházakat kiváltva.
    
A mezőgazdasági vállalkozások beruházásait ezenkívül 80 százalékos kamattámogatással segítik, amely program keretében eddig 57 milliárd forint értékű beruházási hitelhez nyújtottak támogatást – írta az AM.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink