hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kerékpárral jár dolgozni? Októberben pályázhat elektromos rásegítésű kerékpár vásárlására

  • MTI

Pályázatot írnak ki októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására, a keretösszeg 1 milliárd forint – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A pályázatban magánszemélyek kaphatnak támogatást, pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához maximum 90 ezer forintot, nyomatékszenzoros kerékpárokra 150 ezer forintot, legfeljebb a jármű árának felét, és mivel elsősorban a munkába járást kívánják segíteni, ezért a pályázat benyújtáshoz munkaviszonyt igazoló dokumentum csatolása is szükséges lesz.

A keresletet az érdeklődők számára leginkább elérhető, olcsóbb márkák felé szeretnék terelni, ezért a támogatott járművek nem kerülhetnek többe 900 ezer forintnál, és megadott műszaki-környezetvédelmi követelményeknek is meg kell felelniük – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az idén februárban bejelentett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében az elektromobilitás ösztönzése kiemelt kormányzati feladat.

Az elektromos járművek károsanyag- és zajkibocsátása sokkal alacsonyabb, mint más járműveké, a közlekedésből származó környezetszennyezés visszaszorítása érdekében a kormány célja az elektromobilitás elterjesztése – tette hozzá.

A kormányszóvivő különösen fontosnak nevezte, hogy elektromos járművek használatával ki lehet váltani a sok szennyező anyagot kibocsátó autókat, amelyek jelentősen hozzájárulnak a környezetterheléshez. Kiemelte azt is, hogy a versenyképesség érdekében fontos ebbe az irányba segíteni a gazdaság működését, mert ez a jövő technológiája.

Kaderják Péter azt hangsúlyozta, hogy a kerékpározás a leginkább környezetkímélő közlekedési mód. Az elektromos rásegítésű kerékpárok használata segíthet abban, hogy egyre többen válasszák ezt a közlekedést, akár a hagyományos gépkocsik helyett.

A pályázat lebonyolítását az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. végzi majd. A beadás egyszerűsítése és gyorsítása érdekében a dokumentumokat kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Az elektronikus ügyintézéssel a pályázatok feldolgozási időszaka csökken, gyorsabb elbírálás és kifizetés várható – mondta az államtitkár.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a sajtótájékoztatón elmondta: az 1 milliárd forintos keretösszeg több mint 7000 elektromos rásegítésű kerékpár megvásárlását teszi lehetővé.

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a pályázat segíti a környezetvédelmi célok elérését, az egészséges életmódot, a kerékpáros közlekedés részarányának növelését, illetve annak elérését, hogy Magyarország 2030-ra a legélhetőbb országok között legyen.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink