Kérdéseket vet fel a munkavédelmi törvény változása

Megosztás Tetszik

A munkavédelmi törvény legutóbbi, 2020 január elseje óta hatályos változása a munkaegészségügyi vonatkozású bejelentések tartalmát szabályozza újra és az eddigiektől eltérő nyilvántartási kötelezettségeket ír elő, például a veszélyes anyagok hatásainak kitett munkavállalókra vagy a vegyianyagok kezelésére, nyilvántartására vonatkozóan. A jogalkotó alapvető célja természetesen nem vonható kétségbe, ez a munkavállalók egészségének védelme. Az új paragrafusokkal elérni kívánt munkáltatói intézkedések eredménye, jogszerűsége viszont már felvet kérdéseket. Nehezen megválaszolható kérdéseket, olvasható az ALEMONA – Közösség a munkavédelemért közleményében.

Miről is szólnak a legutóbbi változások? Mindenekelőtt érdemes egy pillantást vetni az előzményekre. A veszélyes anyagok – a legtöbb iparágat érintő – gyors fejlődése, terjedése, illetve a biztonságos kezelés-felhasználás-ártalmatlanítás kérdései egyre inkább előtérbe kerülnek a munkavédelem, környezetvédelem, sőt ezekhez kapcsolódva az egészségügyi területek fórumain. Érthető, hiszen az egészségkárosító, környezetkárosító hatások, különösen a hosszú távú hatások alapos kiismerése alig, esetenként egyáltalán nem tartja a lépést az anyagok felhasználásával, tömeges elterjedésével. Nem véletlen, hogy az Európai Munkavédelmi Ügynökség 2018–2019-es kampánya is a veszélyes anyagokkal, rákkeltő anyagokkal járó kockázok megelőzéséről szólt. Magyarország esetében érdemes még egy szempontot megemlíteni: annyira kevés foglalkozási megbetegedésre, fokozott expozíciós esetre derül fény, hogy az aligha alapoz meg bármilyen vizsgálatot, intézkedést akár a gazdasági szereplők, akár a hatóság oldaláról – írták.

Mindig minden kell?

Nagy horderejű jogalkotói lépés a munkavédelmi törvény idén január elsejétől hatályos azon változása, ami a munkaegészségügyi bejelentésekkel és nyilvántartási kötelezettségekkel kapcsolatos szabályokat tartalmazza. Az új szabályozás előírja, hogy minden veszélyes anyag esetében (Mvt. 63/A§) expozíciós nyilvántartást kell vezetni, amely tartalmazza a munkavállaló nevét, születési helyét, idejét, továbbá az expozíciót okozó veszélyes anyag nevét és a munkavállaló napi, heti és éves expozíciós idejét. Ennél is nagyobb fejtörésre adhat okot, hogy a mért adatokat veszélyes anyagonként kell bejegyezni. A kötelezően nyilvántartandó adatokból látszik, hogy a munkáltatónak nem elég munkavállalói csoportonként vezetnie a nyilvántartást, hanem minden érintett munkavállaló vonatkozásában egyedi nyilvántartási kötelezettséget ír elő a törvény. A veszélyes anyagok esetében ilyen nyilvántartási kötelezettség nem volt, csupán munkakör szintjén kellett behatárolni az érintett munkavállalókat. A megelőzés szempontjából viszont kedvező változás lehet, hogy már a 2. kategóriájú rákkeltőkre (ezek a még nem bizonyítottan, de feltehetően rákkeltő anyagok) is, mint veszélyes vegyi anyagokra is, ugyanúgy vonatkoznak a nyilvántartási szabályok (Mvt. 63/B§).

Kevésbé érthető viszont, hogy az új szabályozás nem követeli meg, hogy a veszélyes anyagok alkotta veszélyes keverékeket is tartalmazza a nyilvántartás, holott erre volt előírás a jelenlegi szabályozás egyfajta előzményének tekinthető 25/2000-es EüM-SzCsM együttes rendeletben. Veszélyes keveréknek az két vagy több veszélyes anyagot tartalmazó keveréket vagy oldatot nevezzük, amely a fizikai és/vagy egészségi veszélyek miatt veszélyes besorolást kap. Alapvető tapasztalat, hogy a vállalkozások csak annak a kötelezettségnek tesznek eleget, amelyet rájuk ró a jogszabály, e tekintetben nem jellemző a túlteljesítés. Így, ha a jogszabály nem tartalmazza a veszélyes keverékek nyilvántartására vonatkozó kötelezettséget, nagy valószínűséggel nem is fogják azt nyilvántartani. Vagy akár többféle, egymásnak ellentmondó jogalkalmazói gyakorlat alakul ki, ami épp annyira probléma a cégeknek, mint az ellenőrző hatóságnak. És akkor még nem esett szó a munkavállalók, munkahelyi vezetők szintjén megjelenő kockázatról, amit az „akkor most ez veszélyes anyag (keverék!?) vagy sem?” dilemma okozhat – hagsúlyozza az ALEMONA.

KÉRDÉSEK

A megváltozott jogszabály a veszélyes anyagok nyilvántartása kapcsán a következő kérdéseket veti fel:

♦ Mi számít nyilvántartás-köteles veszélyes anyagnak? Ki dönti el, hogy mely (tulajdonságú, veszélyességű, mennyiségű stb.) anyagokra alkalmazandó e kötelezettség? Például egy iroda takarítószereit egyénileg nyilván kell tartani?
♦ Mit kezdjenek a veszélyes anyagok keverékeivel nyilvántartás szempontjából? És mit kezdjenek a gyakorlatban a keverékekkel, hiszen a nyilvántartás nem öncélú, további döntéseket, cselekvéseket alapoz meg, hogy egy anyag benne van-e, vagy sem?

Szükséges és kötelező intézkedés – szabálytalanul

Ha tovább gondoljuk a veszélyes anyagok munkahelyi jelenlétét és ezzel összefüggésben a fokozott expozíció lehetőségét (ilyenről például abban az esetben beszélünk, amikor a munkavállaló szervezetében határéték feletti mennyiségben van jelen egészégkárosító vegyi anyag), akkor egy másik ide kapcsolódó, és szintén jelentős törvényi változáshoz érkezünk. A munkavédelmi törvény több egymást követő változása érintette a fokozott expozíció kivizsgálásának, bejelentésének kérdését, valamint a vegyi anyagok nyilvántartásának követelményeit. A fokozott expozíció kivizsgálása hosszú időn keresztül az észlelő orvos bejelentése alapján a munkavédelmi hatóság feladata volt. A 2019 őszi jogszabályváltozások óta (2020. január 1-től hatályos 27/1996 NM rendelet, 5.§) viszont ez már a munkáltató feladata, és csak a kivizsgálás eredményét kell bejelenteniük a hatóságnak. Ez a megoldás – vélhetően a jogalkotói szándéknak megfelelően – javíthatna a fokozott expozíciós esetek jelentési fegyelmén, közvetetten pedig a segítené a megelőzést. Márpedig a fokozott expozíciós esetek látenciája, aluljelentettsége nehezen vonható kétségbe, elég csak egy pillantást vetni a munkavédelmi hatóság éves összefoglalóira, amelyekben a jelentett fokozott expozíciók száma több évben is 100 eset alatt maradt országosan (!). Ha meg is valósult egy-egy határérték-túllépés, a vétkes vállalkozások inkább próbálták jobb esetben megszűntetni, rosszabb esetben eltussolni a problémát, nyilván jelentés nélkül. E változást követően a kötelező kivizsgálás és a már megtett, sikeres intézkedés „lejelentését” utólag talán „könnyebb szívvel”, a jogkövető magatartás jó érzésével teszik meg az illetékesek.

A fokozott expozíciók kivizsgálását követő bejelentési kötelezettségnek viszont vannak aggályos elemei. Egyrészt adatvédelmi szempontból lehet problémás, másrészt pedig adatkezelés oldaláról vet fel nehézségeket. Az egészségügyi adatok kezeléséről szóló törvény ugyanis se a munkáltatót, se a munkabiztonsági szakembert, se a munkavédelmi képviselőt nem jogosítja fel egészségügyi adatok kezelésére, így a foglalkozási megbetegedések kivizsgálásáról szóló jogszabályban munkavédelmi törvényben meghatározott kivizsgálási kötelezettség ebben a formában jogszerűen nem teljesíthető – olvasható a közleményben.

Hogy miért nem tudják „átlépni” az egészségügyi adatokba való betekintést, az a vizsgálat folyamatából kiderül. A fokozott expozíciót többek között a laborleletek alapján bizonyító biológiai expozíciós mutató (BEM), vagy ambuláns lap, illetve más orvosi egészségügyi adatokat tartalmazó dokumentumok teszik láthatóvá. Az Mvt. ezen adatok munkáltatói rögzítését, nyilvántartását nem írja elő. Ugyanakkor felmerül a kérdés: hogyan lehet a munkáltató számára a fokozott expozíciót hitelt érdemlően bizonyítani és arról megfelelően tájékoztatni az érintett munkavállaló leletei nélkül? A konkrét érintett munkavállaló megnevezése nélkül hiába beszélünk leletről, nem lehet a munkakört, az expozíció helyét, lehetőségét behatárolni, vagyis az egészségkárosító hatások megszűntetésére irányuló intézkedés nem lesz célzott, nem lesz hatékony. Ha egyáltalán elkezdődik, áll az ALEMONA közleményében.